Fiatal gazdák

2023.02.02. 20:00

Segítik az agrárgazdaságok generációváltását

Közel hetvenmilliárd forint jutott el célzottan a fiatal gazdákhoz európai uniós forrásokból. Eddig csaknem 1300 negyven év alatti termelő elindulását segítette a kormányzat, köztük több Tolna vármegyeit. A generációváltást segítő intézkedések sora a következő támogatási ciklusban újabb elemmel bővül majd. A tervek szerint a gazdaságátadásban résztvevők többlettámogatásokra számíthatnak a beruházási pályázatok kapcsán.

Mauthner Ilona

A generációváltás az elmúlt években központi kérdéssé vált a hazai agráriumban. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi agrárcenzusának eredményei szerint a 65 évesnél idősebb termelők – akiknek már vannak terveik a gazdaságuk jövőjéről – négyötöde gondolja úgy, hogy családi körben viszik majd tovább a gazdálkodást, a 40 év alattiaknál ugyanez az érték több mint kilencven százalék.

Mirk Fanni Alsónyéken 24 évesen csöppent bele az önálló gazdálkodásba. Fotós: Makovics Kornél

Annak érdekében, hogy a családon belüli gazdaságátadás minél gördülékenyebb legyen, az agrárminisztérium a múlt évben külön jogszabályt dolgozott ki, amit az Országgyűlés nagy többséggel el is fogadott.

Az úgynevezett gazdaságátadási törvény nagyfokú rugalmasságot biztosít az átadás formájára és a felek kötelezettségeinek teljesítésére. Ennek megfelelően az átadás megvalósítható részben vagy egészben, ajándékozással, tartási vagy életjáradéki szerződéssel. Ezenkívül a felek megállapodhatnak egy együttműködési időszakban, amelynek során a gazdaságátvevő – megegyezésük szerint – teljesítheti a fizetési kötelezettségét.

Egy pénzintézet megrendelésére készült felmérés szerint, a gazdasági szervezetek mindössze húsz százalékában volt negyven évesnél fiatalabb a gazdaság irányítója. Ez azt jelenti, hogy az utánpótlás jelenlegi mértékével számolva tíz év múlva megfeleződik az agrártermelők száma. A gazdaságok vezetői lassan nyugdíjaskorban járnak. Az agrárkamara a gazdaságátadás elősegítését javasolta. Például a hosszú lejáratú, állami garanciavállalás melletti hitelkonstrukciókat. Ez a fiatal gazdálkodók esetén különösen indokolt, kedvező feltételek – például alacsonyabb kamat, vissza nem térítendő rész – mellett. Az átadás-átvétel, öröklés adminisztratív teendőihez pedig célszerűnek tartanák, ha gyakorlati útmutatók készülnének.

– A rendszerváltás után, a termőföldárverések idején a vármegyében a kezdő agrár vállalkozók többsége negyven-negyvenöt éves volt. Nagy lendülettel, ötletekkel tele kezdtek a munkába, volt köztük szőlész-borász, növényvédő agrármérnök vagy egyszerűen csak a földhöz ragaszkodó szorgalmas ember – mondta Paál Tibor pályázatíró. 

Azóta elmúlt harminc év, az akkori fiatalok mára elérték a nyugdíjas kort, és családon belül szeretnék átadni a vállalkozásukat. 

Tolna vármegyében számtalan családot mutattunk már be, akiknél megtörtént a generációváltás, többek között a szekszárdi Mészáros családnál, akik borászattal, szőlőműveléssel foglalkoznak, náluk Péter vette át a gazdaságot édesapja irányításával, vagy a szintén szekszárdi Hauszknecht családnál, akik szántóföldi műveléssel foglalkoznak. Náluk Rolf folytatja a megkezdett munkát. Bognár Ferenc és családja állatokkal foglalkozik a Rudolf majori birtokukon, náluk Péter viszi a gazdaságot, édesapjával együtt.

Van, aki belecsöppent a gazdálkodásba

Mirk Fanni Alsónyéken 24 évesen csöppent bele az önálló gazdálkodásba. Ez négy évvel ezelőtt volt, amikor édesapja elhunyt.

– Mondhatnám azt, hogy kényszer-gazdálkodó lettem, de nem így van. Gyermekkoromtól ebbe nőttem bele, vagyis láttam, hogyan és mennyit dolgozik az édesapám és a bátyám, így nem véletlen, hogy szőlész-borász mérnök a végzettségem. Nyári szünetben, szüret idején és minden hétvégén itthon segítettem nekik. Szőlőterületet, borászatot örököltem, és mangalicákat is tartok.

Sok a munka, de szeretem csinálni. Édesanyám segít a könyvelésben – eddig is ő csinálta ezt a munkát – és az egyik bátyám a gazdálkodásban. Fiatal gazdaként eddig nem nyertem pályázatot, bízom benne, a jövőben ez is sikerül majd. Jó lenne, ha több támogatást kapnának a fiatal gazdálkodók.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!