Fokozott figyelem

2022.05.17. 09:16

Mikrobuszos férfi szólított le egy tizenkét éves kislányt Gencsapátiban - Válaszolt megkeresésünkre a rendőrség

vaol.hu

Illusztráció!

Forrás: Szendi Péter

Mint arról a vaol.hu-n beszámoltunk, információnk szerint múlt pénteken Gencsapátiban egy mikrobuszból kiszálló férfi leszólított az utcán egy 12 éves kislányt. A buszban négy társa ült. A kislány a barátnőjével sétált, miután szétváltak, akkor történt az eset.

Elértük Bodorkós Ferenc polgármestert, aki megerősítette értesülésünket. – Pénteken az egyik lány édesapja fordult hozzám, én pedig megtettem a szükséges intézkedést: jelentettem az esetet a helyi rendőrnek, aki felkereste a két lány szüleit. Hétfő délutántól az iskolából távozó gyerekekre fokozottan vigyáz a körzeti megbízott polgárőri támogatással.

Az eset kapcsán megkerestük a Vas Megyei Rendőrfőkapitányságot. A válaszukban leírták: a körzeti megbízott meghallgatta az érintetett, aki elmondta, hogy megállt mellette egy autó és egy személy megkérdezte tőle, beszáll-e a gépjárműbe. A lány nemleges választ adott és az autó továbbhajtott. A járműről és a személyekről semmilyen információt nem tudott adni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!