Minden korosztálynak

2022.05.20. 20:00

Kipróbáltuk az új élményközpontot Bükfürdőn - Sok-sok fotóval és videóval

Újabb elemmel bővült az eddig sem szűkös büki turisztikai kínálat: június 3-tól nyílik meg a Funcity élményközpont a fürdő szomszédságában. A létesítmény az egész család számára teljes kikapcsolódást kínál.

Forrás: Szendi Péter

Hivatalosan pénteken adták át Bükfürdőn az egykori könyvtár és konferenciaközpont helyén kialakított Funcityt, az élmények birodalmát. Az eseményen Sárvár polgármestere, valamint a Bükfürdő Thermal & Spa vezérigazgatója mellett részt vettek a tágabb térség turisztikai vezetői, szakemberei is.
Az 1400 négyzetméter alapterületű komplexumban a 4D-s mozi mellett helyet kapott egy nyolc férőhelyes 4DX terem is. Emellett telepítettek repülős, valamint egy Formula–1 autószimulátort. A két robotkarban pedig többek között az élhető át, hogy milyen érzés körbe-körbe forogni, felemelkedni, majd hirtelen a mélybe zuhanni. A terepasztalon pedig a tágabb térség ismerhető meg.

– Fiús apaként tudom, milyen nehéz a fiatalokat kiszakítani a virtuális valóságból és egy közös családi programot kínálni nekik – összegzett Szabadics Zoltán, a Funcity tulajdonosa. – Úgy érzem, az új hely tökéletes kikapcsolódást nyújt a gyerekeknek, illetve a felnőtteknek egyaránt.
Dr. Németh Sándor, Bük polgármestere hangsúlyozta: a beruházás jó példája annak, hogy miként tudnak együttműködni a közösségi tulajdonú vállalkozások, az önkormányzati-állami, valamint a magánszektor.
– A Funcity átadásával tovább bővült a turisztikai kínálat Bükön – tette hozzá a városvezető. Hangsúlyozta: nagy öröm, hogy a városban három évtized után ismét működik mozi.

Ágh Péter, Észak-Vas megye országgyűlési képviselője elmondta, a kormány Bük és Sárvár térségét nem véletlenül nyilvánította kiemelt turisztikai központtá. Minden huszonötödik belföldi, illetve minden nyolcadik külföldi vendégéjszakát ebben a régióban töltik el a turisták. A kormányzat döntésének köszönhetően a top-források mellett további 12 milliárd Ft-nyi támogatás érkezett a turizmusba. A verseny nagy, de az ilyen beruházások bizonyítják, képesek vagyunk megfelelni a kor elvárásainak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!