Asztalitenisz

2022.05.27. 17:41

Hiába fellebbeztek, elvették a celliek aranyát

Hiába fellebbezett, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elvette a Celldömölk I. asztalitenisz-csapatától a bajnoki címet.

Pum András

Forrás: Szendi Péter

Mint arról beszámoltunk, a Celldömölki VSE-Swietelsky Future FM I. Extraligás asztalitenisz-csapata megnyerte a bajnokság alapaszakaszát, majd készült a komlói négyes döntőre, a Final Four-ra. A meccs előtt pár nappal robbant a bomba, a szövetség ugyanis arról értesítette a klubot, hogy mivel iráni légiósuk, Hodaei Seyedamir Hossein a szabályok által engedélyezett három ország helyett január 15-én egy negyedikben, Svédországban is vívott csapatbajnoki meccset, az ominózus svéd meccstől kezdve törölte a celliek eredményeit, az azóta lejátszott hat meccset ellenfeleinek 10:0-al írta jóvá.

 Légiósuk svéd partizánakciójáról (és egyébként a másik két országbeli, spanyolországi és franciaországi  amúgy szabályszerű játékáról) addig mit sem sejtő kemenesaljaiak így a hatodik helyre csúsztak vissza a tabellán, kvázi nem indulhattak (volna) az első négy helyezett számára rendezett döntőben. A celliek azonban – mivel akkor még nem volt jogerős a döntés – elutaztak Komlóra és négy helyett három játékossal kiállva is, hősies küzdelemben megnyerték a Final Fourt, a döntőben a pécsieket verték. Akik amúgy  roppant sportszerűtlen módon az eredményhirdetésnél a dobogó második foka helyett a lelátón ácsorogtak, majd miután lement a ceremónia, felcihelődtek a dobogó legfelső fokára...

 A pécsiek már a meccs előtt megóvták a finálét, a celliek pedig megfellebbezték a Magyar Asztalitenisz Szövetség határozatát, melyben a baranyaiaknak adta az aranyérmet. A napokban a fellebviteli bizottság helybenhagyta az elsőfokú döntést, azaz hivatalosan is a Pécsé az aranyérem, a Celldömölk a hatodik helyen végzett a bajnokságban. Hiába érveltek többek között azzal a vasiak, hogy amikor az utolsó három évben más klubokkal és más játékosokkal szinte ugyanilyen eset történt, akkor mindig a játékost büntették, nem a klubot, ez nem hatotta meg a grémiumot. A lényeg: a Pécs a fehér asztal mellett ugyan végül megszerezte az aranyérmet, ám egy másik asztal – az asztalitenisz-asztal – mellett a Klampár Tibor vezette Celldömölk az igazi bajnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában