Évforduló

2022.06.27. 07:00

Nyolcvanéves és fejlődik a mai Olaszfa

Találkoztak olaszfaiak és szívükben olaszfaiak, a település 80. születésnapja volt az apropó a gyarapodó falu nagyszabású ünnepére.

Bakos Ágnes

A Szent Miklós-templomnál csoportkép készült

Forrás: Bakos Ágnes

 – Van, aki New Jersey-ből jött, itt élnek a szülei, és erre a találkozóra időzítette az egyik idei látogatását – válaszolta Fekete Róbert, Olaszfa polgármestere arra a kérdésre, hogy az olaszfaiak és szívükben olaszfaiak találkozójára honnan jöttek a legmesszebbről. A szombati nagy találkozásoknak az volt az apropója, hogy 1941-ben „vonták össze” Kozmafát és Olaszkát, akkor Kozma-Olaszka néven, majd a helyiek szorgalmazására 1942. június 22-e óta Olaszfa a település neve. Az ünnepi hálaadó szentmisén Rákász Gergely orgonaművész szólaltatta meg a Szent Miklós-templom idén 140 éves orgonáját. Az ünnep része volt a jótékonysági tombola, aminek bevétele az óvoda fejlesztését szolgálja, hiszen az egykor négyfős, csaknem bezárt intézménybe ma 18 ovis jár.

 – Dicséretes múlt és a jelen életerős közösségei biztató jövőt vetítenek előre – fogalmazott az ünnepen V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. Méltatta, hogy az utóbbi időben új lendületet kapott a település. – Hívtak minket az Isten háta mögöttinek, de mi tudtuk, hogy ott vagyunk az Isten tenyerén – fogalmazott Fekete Róbert polgármester. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában