Fiús szakmákkal

2022.06.28. 11:30

Asztalos, gépész és autószerelő - Nem csak a jellegzetes női szakmákban érvényesülhetnek a lányok

Legutóbb már kiderült, nem csak a jellegzetes női szakmákban érvényesülhetnek a lányok. Most újabb diákokkal találkoztunk. Velük beszélgetve az látszik: lányból is lehet majd sikeres asztalos, mezőgazdasági gépész, sőt autószerelő.

Tóth Kata

Vastag Olívia, Köszörűs Alexandra és Plack Fanni – a három lány révén három szakmába pillanthattunk bele három helyszínen.

Forrás: Szendi Péter

A családias hangulatú VMSZC Rázsó Imre Technikumban Varga Zoltánné igazgatót hallgatva kirajzolódik, egyre több lány jelentkezik férfiasnak mondott szakmákra. Igaz, mezőgazdasági gépészük most van először, ahogy asztalosuk is, de jövőre érkezik az utánpótlás. Az autószerelő-képzésük – pontosabban gépjármű-mechatronikai technikus – régóta jelen van a palettán, ott azért előfordulnak lányok a tanulók között. – A kézügyesség és a szakma iránti fogékonyság már az első két évben megmutatkozik. Nem egy lányról mondták az oktatók, hogy ügyesebb, mint sok fiú. Persze kell a temperamentum, a beállítottság, de miért ne lehetne számukra vonzó mondjuk az asztalos szakma, amelyben kreatívak lehetnek? – kérdezi az igazgató, hozzátéve, hogy kisvárosi iskola lévén széles szakmakínálattal kell rendelkezniük, hogy kiszolgálják vonzáskörzetük munkaerőigényét, és vonzóvá tegyék az iskolát. 

Nappali tagozaton kétszázan tanulnak a Rázsóban. A 9. osztályt végezte Köszörűs Alexandra és Plack Fanni, Vastag Olívia egy évvel jár előttük. A tanműhelyekben Kozorics István gyakorlati oktatásvezető kalauzolt. A körmendi Köszörűs Alexandra családjában eddig senki nem dolgozott az agráriumban, Szandi mégis mezőgazdasági gépész szakra iratkozott be – vele az erőgépműhelyben beszélgettünk. – A párom és a családja 36 hektár földön gazdálkodnak. Már most segítek, és később is szükség lehet a tudásomra. Nyáron Vasváron dolgozom diákmunkásként egy gazdálkodónál. A termény mérésénél lesz feladatom, rakodógépezek is, és traktorozni is fogok, persze nem a közúton – mondja. Amikor a pályaválasztás felmerült, Szandi elképzelhetetlennek tartotta, hogy műkörmös vagy fodrász legyen.

Forrás: Szendi Péter

Kiskora óta járt az apukájával „maszekolni”: fugázni, vizet szerelni. Boldog volt, ha ő rakhatta be a fugakereszteket, vagy a szobafestésnél glettelhetett. Az apukája vízvezeték-szerelő – lányának sem okoz gondot a duguláselhárítás. Az első évet, a szakmai oktatást nagyon élvezte. Jól megtalálta a helyét a 15 fiú között – ezt már Kozorics István mondja róla. Plack Fanni asztalosnak tanul. Németh Lajos szakmai oktató szerint „akarja, és nagyszerűen, a fiúkat időnként túlszárnyalva teszi a dolgát.” – Fanni precíz, pörög az agya, ahogy az elvárható egy asztalosnál. Jó kézügyesség kell, széles látókör, kreativitás – ha ezek együtt vannak, és az akarat sem hiányzik, bárki sikerre viheti. Annyi szépség van ebben a szakmában. A fa meleg érzést ad, páratlanul jó anyag. Ha csak azt vesszük, hogy egy szőrös deszkából gyönyörű terméket készítünk, annak nincs párja – mondja. Fanni közben az egyik projektmunkáját mutatja – egy padlásfellépőt.

Forrás: Szendi Péter

Öt projektmunkát készítenek egy év alatt, a tanév végén vizsgaremeket, utána jön a szakmunkásvizsga. Dokumentálnak, rajzolnak, anyagnormát, költségvetést számolnak, nagyon kell figyelni. Koncentráció nélkül amúgy sem dolgozhatnak egy olyan műhelyben, ahol magas fordulaton pörögnek az éles gépek. Fanni édesapja is a faiparból jött, gatteros. A lánya ebben nőtt fel, nem egyszer elképzelte, mi lesz a fából, miután méretre vágják. Be akarta bizonyítani, hogy egy férfias szakmában is megállja a helyét. Motiválja az is, hogy negyedszázada ő az első női asztalostanuló az iskolában. 

Vastag Olívia gépjármű-mechatronikai technikusnak készül – vele a jármű-diagnosztikai műhelyben teszünk villámlátogatást. Oláh Miklós, a műhely felelőse elégedett a hozzáállásával. – A bemenetkor elsődleges, hogy érdeklődjön az adott szakma iránt a diák. Fontos, hogy legyen affinitása is, kell a szerszámismeret, el kell sajátítania a műszerek kezelését, a berendezések működését. Olívia jól választott. Persze még a képzés elején vagyunk – mondja, hozzáfűzve, hogy az informatika olyan irányba vitte az autószerelést, hogy a lányok is meg tudják találni azt az ágazatot, amit szeretnek.

Vastag Olívia a járművillamossági és gépjármű-diagnosztikai gyakorlatok helyszínén, a műhelyben
Forrás: Szendi Péter / Szendi Péter

Az alapképzésben – első két év – a szakmai alapvizsgához szükséges ismereteket kell elsajátítani. A szerelési feladatok később jönnek, és ebben a szakmában (is) elengedhetetlen a folyamatos önképzés. Olíviáék családi autója jó állapotú, de időnként kell javítani. – Apa jelzi, ha gond van, én mondok egy tippet, mi lehet az, és általában eltalálom. A féktárcsa-, az olaj- és az izzócsere nem okoz gondot, gumit „főleg tud cserélni” Olívia, aki kisgyermekkora óta szétszedett és összerakott mindent, és már most tízezreket spórol a családnak. Azt tervezi, hogy miután kijárja a sulit, jó pár évig alkalmazott lesz. Tapasztalatokkal a tarsolyában egyszer talán saját műhelye is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!