Kosárlabda

2022.08.07. 17:03

Készen van a Falco kerete

Stefan Pot személyében szerb válogatottat igazolt a Falco KC Szombathely NB I.-es kosárcsapata irányító posztra - ezzel készen is van abajnoki címvédő kerete

TG

Fotó: VN archív - Cseh Gábor

A 28 éves 194 centis irányító az előző szezont a görög első osztályban, a Kolossos H Hotels csapatában töltötte. A klasszikus irányító 26 mérkőzésen szerepelt (alapszakasz és playoff), 24,2 perceket töltött a pályán,  7,4 pont mellett 3,9 lepattanót áltagolt. Jól mozgatta csapatát, ezt bizonyítja, hogy az alapszakaszban 4,8, míg a playoffban 5 gólpasszt átlagolt. Öt szezont játszott a szerb első osztályban, ebből hármat a tavalyi Horváth Zoltán Emléktornán szereplő FMP Belgrad csapatában. A 2020/2021-es szezonban a Bajnokok Ligájában is érdekelt Igokea csapatát erősítette. A bosnyák gárda színeiben 13 alkalommal lépett pályára a nemzetközi kupasorozatban, ahol 16,9 perc alatt 4,3 pontot dobott, 1,9 lepattanót szerzett,  3,4 gólpasszt osztott ki.

Stefan Pot végig járta a szerb korosztályos válogatottakat, korosztályának összes nemzetközi versenyén ott volt. Így 2013-ban az U19-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett, majd egy évre rá az U20-as A divíziós Európa-bajnokságon bronzérmet akasztottak a nyakába. Majd 2020-ban bekerült a szerb válogatott keretébe.

- Stefan Pot leigazolásával az utolsó puzzle darab is a helyére került. Egy nagyon erős, a posztján fizikálisnak mondható játékost sikerült megszereznünk, aki igazi vezére lehet a Falcónak. Támadásban egy klasszikus irányító, aki jól lát a pályán és jól mozgatja a csapatot. - összegzett Milos Konakov, a Falco KC vezetőedzője.

Stefan Pot érkezésével készen van a Falco játékoskerete a 2022/2023-as bajnoki szezonra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában