Vádemelés

2022.08.19. 16:30

Balhé balhé hátán: három hónapon belül négyszer is verekedett egy férfi Szentgotthárdon

vaol.hu

Forrás: Pixabay

A Vas Megyei Főügyészség hivatalos közleményben arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Körmendi Járási Ügyészség más bűncselekmény mellett garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2021 októberében, Szentgotthárdon szóváltást követően megrúgta egy férfi felkarját, majd néhány méter megtétele után hasba rúgta őt.

 Egy hónappal később a vádlott ugyanezt a férfit Szentgotthárdon az utcán fellökte, melynek következtében a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A vádlott 2021 decemberében, Szentgotthárdon szóváltást követően egy másik férfit próbált megrúgni, kirántotta alóla a lábait, majd a földön fekvő sértettet ismét meg akarta rúgni, amit a férfi az alkarjával védett ki. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 

Két nappal később, Szentgotthárdon a vádlott ugyanezt a sértettet bántalmazta, egy fapálcával arcon ütötte, amitől a férfi ismét nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Körmendi Járási Ügyészség a bűncselekményeket a felfüggesztett szabadságvesztésének próbaideje alatt elkövető vádlottal szemben fogházbüntetés kiszabását indítványozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában