Legyen béke!

2023.05.27. 19:50

Útátadó Csepregen – 2 kilométerrel közelebb a turisztikai álmok megvalósításához

A pünkösdi nyitott pincék napja alkalmából, szombaton adták át Csepregen a 320 millió forintból megújult Téglagyári utat.

HL

Fotó: HL

- Külön öröm, hogy ezt a két kilométer hosszú utat ezen a hétvégén adhatjuk át – mondta köszöntőjében Horváth Zoltán polgármester. – Most van a nyitott pincék napja, és a szőlőbe, a gazdákhoz már a megújult, aszfalburkolatú úton mehetünk ki. A beruházás még nem ért véget, a vízelvezető átereszek kialakítása, valamint a bukkanók lerakása még hátravan, de ezektől függetlenül már megindulhatott a forgalom. A beruházás 320 millió forintba került. Ebből 300 millió forintot Ágh Péter, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselőjének közbenjárására pályázaton nyertünk el.

A polgármester kiemelte, a Bene-hegy miliője megérdemli ezt a korszerű utat. Csepreg pedig egy újabb turisztikai attrakcióval bővülhet. A borospincék felkeresése mellett újabb lendületet kaphat a bakancsos turizmus, illetve a horgászat is. Az már nem titok, hogy a tó egy helyi család, a Pócza-család tulajdonába került. A jövőben nagyszabású fejlesztések kezdődnek ezen a helyen.

Ágh Péter országgyűlési képviselő, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára felidézte, már Háromi Jenő polgármestersége idején is felmerült az út rendbetétele.  

- Az eltelt egy évtizedben több milliárd forintot fordíthatott az önkormányzat arra, hogy még élhetőbb, még otthonosabb legyen Csepreg – fogalmazott a politikus. – Utak, közintézmények újultak, újulnak meg. Közben pedig vártunk arra a pályázati lehetőségre, amelynek révén a Téglagyári út is sorra kerülhet. A mostani beruházással Csepreg két kilométerrel közelebb került a turisztikai álmainak megvalósításához. Az átadó előtt dr. Kondora Bálinttal, a megyei közgyűlés alelnökével egyeztettünk arról, hogy milyen aktív turisztikai lehetőségeket lehet megvalósítani.  

- Legye béke – hangsúlyozta beszéde zárásaként Ágh Péter. – Magyarország építését akkor tudjuk folytatni, ha a környezetünkben nyugalom van. Ehhez pedig béke kell!

Az utat Finta József csepregi plébános áldotta meg. Az eseményen közreműködött a férfi dalkör, illetve Csepreg Város Fúvószenekara.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában