Szombathelyi misszió Tanzániába: Markócs Ágnes a semmi közepén talált rá a boldogságra - fotók

– Ha most azt mondanák, hogy üljek fel a repülőre, szó nélkül megtenném. Mindig van egy túlélőkészlet a csomagtartómban – vág története közepébe Ágnes, aki éppen munkából igyekszik haza – telefonon beszélgetünk, de így is rögtön megérint a közvetlensége. Talán ennek (is) köszönhető, hogy bárhol feltalálja magát a világon. Azt meséli: nincs olyan európai ország, ahol ne járt volna, de Thaiföld, Mexikó, Mauritius és a Seychelle-szigetek felirat is ott díszeleg az útlevelében. Szeret megismerni más kultúrákat és nagyon nem szereti a hideget – ez így együtt már kellő motiváció a távoli utazásokra.

Januárban járt először Tanzániában, mikor márciusban újra megváltotta a repülőjegyet, már pontosan tudta, mi vár rá: több óra zötykölődés a zsúfolt, légkondi nélküli buszon, egy hely, ahol se villany, se víz, se internet. Egy hely, ahol a marha bőréből készül fekhely és ahol a mosdó gyanánt a legközelebbi bokrot használják. És mégis: ez az a hely, ahol – mint a természetfilmekben - mezítláb futnak a gyerekek az idegen elé, és ahol az esték valódi beszélgetéssel, a napok igazi boldogságban telnek. - Azt mondják, Afrikát vagy nagyon megszereted, vagy nem. Nekem sikerült - fogalmaz Ágnes, aki szerint Afrikának olyan sajátos illata van, amely bizony hiányozni tud egy idő után. Tárgyi emlékek helyett pedig valami sokkal fontosabbat hozott haza magával: - Itt az ember átgondolja az életet: lehet ezt máshogy csinálni. Csak egy apróság: stílustanácsadással is foglalkozom, mindig adok az öltözékemre, rengeteg ruhám van. Ma már el tudok menni egy darab mellett úgy, hogy nem veszem meg.

Ha már szóba kerül az öltözködés: Afrikába készülve egészen mások kerülnek a bőröndbe mint egy átlag utazáson. Hasznos a lezipzározható túranadrág, pólóból pedig elég három-négy darab, a melegben úgy is pillanatok alatt megszárad. Kerül a csomagba viszont néhány főzőedény, sok-sok toalett papír (azt sem ismerik), instant leves és gyorsan elkészíthető egytálétel-alap. Ágnes azt meséli: a maszájok által sütött kecskehúst még nem merte megkóstolni, az ugali (kukoricából készült kása), ha nem is túl ízletes a mi ízlelőbimbóinknak, de ehető. Ágnes elárulja: elsőre még nem vette komolyan, márciusban már beadatta a hastífusz elleni védőoltást. A mi szervezetünk nem az ottani körülményekhez szokott – jobb az elővigyázatosság. Vitaminokból és fájdalomcsillapítóból nagyobb készlettel készült, mint máskor: az ottaniak, amit tudnak, maguk meggyógyítanak a természet segítségével, minden növényt ismernek, de azért örülnek a piruláknak.

Ágnesben már első útja során megfogalmazódott: jó lenne nekik segíteni. A hogyanra márciusban találta meg a választ. Elhatározta: kutat furat számukra, ami 2000 embernek a mindennapi vízhez jutását biztosítaná. Nem utolsó sorban pedig megkímélné a nőket a tíz kilométernyi gyaloglástól és várakozástól, hogy az éltető elemhez jussanak.

Egykori kollégák, barátok már az ügy mellé álltak. Nyáron elkészül az egyesület, amelyen keresztül bárki támogathatja a kezdeményezést. Ágnes addig is szívesen fogadja a támogatásokat és a segítő ötleteket.

Szombaton a szombathelyi Mátyás Király utcában közösségi jótékonysági garázsvásárt tartanak 9-től 15 óráig – az ebből befolyt összeget szintén a misszióra fordítják. A nyár munkával telik Ágnes számára, de talán nem árulunk el nagy titkot: szeptemberre megvan már a repülőjegye Tanzániába. Jó lenne, ha jó hírekkel érkezhetne.