Keményen dolgoztak

2022.05.27. 20:00

Győztes búcsúra készül a Perutz

Hétvégén véget ér az NB III-as labdarúgó-bajnokság. A Perutz FC hazai pályán búcsúzik az idénytől, vasárnap 17 órai kezdéssel az ETO Akadémia vendégeskedik Pápán.

Haraszti Gábor

Az ősszel Oláh László (a labdával) két gólt lőtt a győrieknek Fotó: Penovác Károly/Napló

Tizenhat győzelemmel, nyolc döntetlennel és 13 vereséggel a hetedik helyről várja a szezonzárót Weitner Ádám együttese, mely a hetedik helynél előrébb már nem végezhet, de legrosszabb esetben is kilencedik lehet. A bakonyaljaiak a legutóbbi fordulóban 0-0-s döntetlent játszottak, a pápai tréner szerint „csak” a gól hiányzott a játékukból, a Kelen otthonában végig az ő akaratuk érvényesült.
- Elégedett voltam a mutatott játékkal, jó iramban, kellő agresszivitással, nagy kedvvel futballoztunk, sajnálom, hogy ez nem párosult három ponttal – emlékezett Weitner Ádám. – A lehetőségeink pedig megvoltak, ám a Kelen kapusa nagyon jó napot fogott ki, a védők két alkalommal is a gólvonalról tisztáztak, kapufát lőttünk és két tizenegyesnek tűnő szituációt követően is néma maradt a játékvezető sípja, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.
Helyezést befolyásoló tétje nincs az ETO számára a vasárnapi bajnokinak, a győri fiatalok remek szezont produkáltak és biztosan a negyedik helyen végeznek. Ősszel a pápaiak Oláh László duplájának köszönhetően 2-0-s győzelmet arattak, érdekesség, hogy azon a meccsen az ETO mezében Márton Adrián és Katona Csongor is pályára lépett, akik azóta viszont Pápán futballoznak. Az akadémisták jó formában vannak, a legutóbbi két meccsükön hat pontot szereztek és nyolc gólt rúgtak.
- Ismerjük az ETO-t, tehetséges fiatalok alkotják a csapatot, akik szép szezont futottak – méltatta az ellenfelet Weitner edző, aki szintén győri, ám mint mondta, nem tekint presztízsként a bajnokira. – Izgalmas, jó mérkőzésre van kilátás, természetesen szeretnénk győzelemmel megköszönni a szurkolók egész éves biztatását, remélem, hogy sokan kijönnek az utolsó meccsünkre. Mindent bele fogunk adni, önfeledt, jó játékot várok a csapatomtól, szeretném, ha meg tudnánk mutatni, hogy maradt még bennünk így a bajnokság végére is. Az utolsó héten sem vettünk vissza a tempóból, a srácok keményen dolgoztak, felkészülten várjuk a győrieket.
A 17 órakor kezdődő találkozóra a belépés ingyenes, a félidőben éremátadót tartanak, a Pápai ELC U16-os csapatának játékosai megkapják aranyérmeiket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában