Balaton

2022.08.12. 07:00

A Kelénről szólt a Kossuth rádió - Füred értékei álltak a középpontban

A Kossuth rádió Országjáró című műsorfolyamának felvételét, Egy hajóban a hungarikumokkal és a magyar értékekkel a magyar tengeren, a Balatonon és Balatonfüreden címmel az utóbbi városban tekinthették meg az érdeklődők nemrég. A legendás Kelén hajón beszélgettek az illetékesekkel. Az eseményen részt vett V. Németh Zsolt, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos is.

Kovács Erika

Molnár Judit bizottsági elnök (balra) és Kis Virág, a megyegyűlés és a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság tagja huszárokkal a balatonfüredi Vitorlás téren, a hungarikumsátor előtt Fotó: önkormányzat

Balatonfüred zászlaját, mely idézi a Balaton és az Anna-bál színét, Hári Lenke alpolgármester kötötte fel a Kossuth rádió zászlórúdjára. A történelmi hajó fedélzetén rengeteg információ elhangzott, nagyon sokan részletezték Balatonfüred, valamint a környék és térsége értékeit, illetve látnivalóit. Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke a megyei értékekről szólt. 
Domokos Istvánnal, a Kossuth rádió főszerkesztőjével beszélgetve Molnár Judit önkormányzati képviselő, a Balatonfüred Városi Értéktár Bizottság elnöke a városi értékeket helyezte fókuszba. Egyebek mellett kiemelte, Balatonfüreden bármerre tekint az ember, különleges, egyedi értékekkel találkozik. – Ilyen a természeti és épített környezetünk, valamint kulturális hagyományaink. A legbüszkébbek a balatonfüredi Anna-bálra vagyunk, hiszen városi, megyei érték, és már a magyar értéktárnak is része – fogalmazott. Hozzátette, a rendezvény nem csupán a bálozóknak szól, ugyanis a bál előtti héten, az Anna-fesztiválon számtalan színvonalas rendezvényen vehetnek részt az idelátogatók, ilyen például az operaház művészeinek lenyűgöző elő­adása, az operagála, valamint a prímásverseny. Elhangzott még, az egykori savanyúvízi fürdőtelep valamennyi épülete egy-egy gyöngyszem. A Flasker András seborvos által, a mai Kossuth Lajos-forrásnál 1702-ben alapított savanyúvízi gyógyfürdő körül 1782 és 1915 között épült fel a ma is látható fürdőtelep, korabeli nevén Savanyúvíz, mai nevén reformkori városrész. Itt a Horváth-ház, az Anna Grand Hotel, a Jókai Emlékház, valamennyi a reformkor szellemét idézi. Az Állami Szívkórház jelentősége is óriási, hiszen számtalan magyar író, költő mellett itt gyógyult Rabindranath Tagore Nobel-díjas indiai költő, akinek emlékfa, szobor, sétány őrzi emlékét. 
A Kelén hajó fedélzetéről sugárzott adásból több hungarikummal, magyar értékekkel ismerkedhettek a hallgatók, így bemutatták egyebek mellett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park különlegességeit, a népművészeti értékeket, a herendi porcelánt, a kézművesek alkotásait: a tárogatót, a cifraszűrt, valamint a balatoni pincészeteket, illetve borokat, a híres cukrászdákat és az egyedi, csak ezen a környéken készülő süteményeket. 
Ezalatt a Vitorlás téren az erre az alkalomra kialakított, úgynevezett hungarikumszigeten a gasztronómiára is gondoltak a szervezők, ugyanis itt megkóstolhatták az érdeklődők, milyen a híres karcagi birkapörkölt, a tradicionális magyar gulyásleves és az eredeti recept alapján készült, finom Jókai-bableves, ahogy azt a híres író, Jókai Mór kedvelte. A téren a hungarikumsátorban lehetett látni Magyarország értékeit. Mindemellett a Nemzeti Művelődési Intézet jóvoltából kézműves-foglalkozásokat is tartottak. 
A szervezők gondoltak arra is, hogy részletesen mutassák be a Balaton és Balatonfüred különleges értékeit. Meg lehetett ismerni a magyar tenger egyedülálló élővilágát, illetve halait, az év legjobb fagylaltját, a kiváló minőségű füredi borokat, a helyi alkotóművészeket, zenészeket, valamint a Reform­kori Hagyományőrzők Társasága szép, korabeli viseletét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában