A szülőföld hazahív

2022.09.27. 07:00

Másodszor tartották meg az elszármazottak napját Taliándörögdön

A hely, ahol születtünk, mindig velünk marad, hatással van ránk, az életünkre. Ezt bizonyítja a második alkalommal megrendezett elszármazottak napja Taliándörögdön. A rendezvény megtöltötte a kultúrházat, szép számmal érkeztek a település volt lakói, akiknek csillogott a szemükben a viszontlátás öröme.

Smidhoffer Eszter

A Bartók Férfikar Esszencia Együttesének műsora

Fotó: Smidhoffer Eszter

Az ünnepi műsort Stumpf Rebeka, a közösségi ház vezetője ismertette, majd Mohos József polgármester köszöntötte a megjelenteket. A vendégek bepillantást nyerhettek a falu életébe, fejlődésébe, aktuális helyzetébe. A polgármester elmondta, hogy mennyit fejlődött a település az utóbbi időben. Taliándörögdöt több mint hatszázan lakják, ám az ide költözőknek köszönhetően egyre növekszik a létszám. 

– Ennek a falunak vonzása és varázsa van. Nagy öröm számunkra, hogy van egy vegyes csoportos óvodánk, ahova jelenleg több mint 30 kisgyermek jár. Folyamatos a bővítés, felújítás, ami szükséges a gyarapodó létszám miatt. Van továbbá egy négy tantermes általános iskolánk, ahova kihelyezett alsó tagozat jár, ami körülbelül 40 tanulót jelent. Kihelyezett orvosi rendelő található még, heti három alkalommal rendel itt orvos. Van fiókgyógyszertár, hogy ne kelljen senkinek elmennie a településről gyógyszerért. Emellett van egy posta, két bolt, egy büfé és egy kocsma. Azt hiszem, minden megvan, ami ahhoz szükséges az embereknek, hogy itt élhessenek – számolt be Mohos József polgármester. 

A településen több civil szervezet működik. Többek között ilyen a Köszi, a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért Hoffner Tibor vezetésével. Sokat tesznek az ifjúság neveléséért, segítenek a pályázatírásban. Van egy sportegyesület, egy jól működő polgárőr-egyesület, önkéntes tűzoltó-egyesület, nyugdíjasklub, népdalkör, ami idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A faluban működik még ökumenikus nőszövetség, több vallási felekezet is. 

A beszédben elhangzott még, hogy a művelődési ház gazdag programokban, rendezvényekben. Többek között szüreti felvonulásnak, borversenynek is otthont ad. Emellett lényeges újítás még a két-három évvel ezelőtt kialakított újszülöttek ligete. Itt a szülők segítségével az adott évben született gyermeknek, gyermekeknek novemberben ültetnek egy fát. A lányok almafát, a fiúk pedig körtefát kapnak. 

A falu bemutatását követően a vendégeket a népdalkör színes, vidám műsorral szórakoztatta, majd a Bartók Férfikar Esszencia Együttes következett. Ők bordalokkal, színvonalas előadással fokozták a hangulatot. Ezután következett egy rövid túra, ahol a településről elszármazottak kedvük szerint csatlakozhattak a falusétához. 
Később finom vacsora, vidám beszélgetés kezdődött. A rendezvény ideje alatt a vendégek taliándörögdi motívummal – szputnyik, klastrom – ellátott tárgyakat vásárolhattak. Többek között pulóvert, bögrét, noteszt, baseballsapkát, kulacsot. Így kézzelfogható emléket is vihettek haza a találkozóról. A tavalyi sikeres kezdet után idén ismét remekelt az elszármazottak napja. A vendégek élményekben gazdag napot tudhatnak maguk mögött, várva a következő találkozást. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában