Emelkedni tudott a múlt héten BUX, az index épp a 40 ezer pontos szinttel küzd (pénteken 39 412 ponton pihent meg), ugyanakkor a vezető részvények egymással ellentétes irányban mozogtak: a Richter és a Mol jól szerepelt, az OTP és a Magyar Telekom gyengébben. A bankpapír árfolyamában hamarosan nagyobb mozgás jöhet, egyelőre a technikai kép lefelé mutat, amire mindenképpen érdemes figyelni a héten.

Az OTP technikai képén látható, hogy a Bollinger-szalagok rendkívüli módon beszűkültek. Összességében lefelé mutat a grafikon, 8360 forintnál húzódik egy fontos rövid távú támasz, amelynek letörése esetén gyorsan 8000 forintig eshet a jegyzés. Az emelkedéshez a 8600 forintnál található piros csökkenő trendvonalat kellene szignifikánsan áttörni, majd ezt követően a 9200–9360 forintos tartományban adódna több ellenállási szint is a múlt héten 0,69 százalékkal, 8400 forintra gyengült bankpapír számára.

Továbbra is meglehetősen hektikus a Mol árfolyammozgása, most a 2965 forintos szintet kell figyelni. Ha sikerül felette zárnia – ahogy pénteken egy forinttal ez sikerült is –, akkor folytatódhat az emelkedés a 3080–3100 forintos szint irányába, majd később a 3170 forint lehet megcélozható. Az olajpapír meghatározó támasza most a 2864 forintnál levő ötvennapos mozgóátlag.

A Richter jegyzése továbbra is egy március óta tartó, enyhén emelkedő trendcsatornában mozog. A 7000–7100 forintos tartományban több meghatározó szint húzódik, az ötven- és a harmincnapos mozgóátlag mellett a 76,4 százalékos Fibo-szint is. Ha ezeket sikerülne tartósan átlépni, a 7430 forintos ellenállás felé veheti az irányt a múlt héten 0,44 százalékkal, 6850 forintra drágult gyógyszerrészvény árfolyama.

A Magyar Telekom árfolyama jelentős csökkenésen van túl, és egyelőre nincsenek egyértelműen fordulatra utaló jelzések a grafikonján. Az RSI-indikátor enyhe pozitív divergenciát mutat az árfolyammal szemben, de még nem adott vételi jelzést. A 335 forintos szint szignifikáns letörése esetén 324 forint lehet a következő állomás. A Telekom 2,21 százalékkal gyengült a héten, s pénteken 331,5 forinton zárt.