Három-négy éven belül megszüntetik az A-, és a B-osztályú Mercedesek gyártását - jelentette hétfőn a Handelsblatt. A német üzleti lap beszámolója szerint a Mercedes-Benz csoport döntött a középkategóriás autókból álló kínálatának szűkítéséről. Úgy határoztak, hogy 

megtartják a CLA Coupé, a CLA Shooting Brake, a GLA és a GLB modellcsaládot, az A-, és a B-osztályt pedig három-négy éven belül kivezetik.

A német járműgyártó csoport vezetője, Ola Källenius már májusban bejelentette, hogy szűkítik a középkategóriás kínálatot, és a márka lényegét jelentő luxuskategóriára összpontosítanak. A B-osztály felszámolásáról nem volt vita, az értékesítés évek óta elmarad a célszámoktól, és a minivan szegmens eleve halott. Az A-osztály megszüntetésének tervét és a mennyiség helyett a legdrágább autókra és alacsonyabb értékesítési darabszámra összpontosító stratégiát viszont sokan bírálják.

Fotó: Kallus György/Világgazdaság

„A gazdagok és szépek világa első pillantásra izgalmasnak tűnik és mesés hozamokat ígér, de a termékpaletta szűkítése, a zsugorodás igen kockázatos” – mondta a lapnak az egyik legtekintélyesebb német ágazati elemző, Ferdinand Dudenhöffer, a duisburg-esseni egyetem (UDE) autóipari kutatóintézetének vezetője. Hozzátette, a járműveket egyre nagyobb teljesítményű számítógéppel, operációs rendszerrel és nagy hatótávolságú akkumulátorral szerelik fel, a méretgazdaságosság pedig minden eddiginél fontosabb. Ebből a nagy volumenre, vagyis az értékesített gyártmányok magas számára koncentráló gyártók hasznot húznak, a Mercedes viszont jelentős mértékben elveszítené költségelőnyeit – mondta az elemző. 

Ola Källenius szerint viszont a Mercedes-Benznek nem a kocsikat tömegesen gyártó cégekkel kell versenyeznie. A vállalatot 2019 óta vezető szakember felül is vizsgálta elődje, Dieter Zetsche célkitűzését, miszerint évente hárommillió gépkocsit kell értékesíteni. Az új cél évi 2,5 millió, méghozzá más termékösszetétellel.

Mercedes-AMG C 43 4MATIC, 2022

Mercedes-AMG C 43 4MATIC, 2022
Fotó: Mercedes-Benz AG – Communications & Marketing

A tervek szerint a kompakt autók értékesítése az évi 570 ezer körül marad, míg a felső középkategóriában (C-osztály, EQC, E-osztály) jelentősen növelik, a legdrágább modellcsaládoknál (EQS, Maybach, AMG) pedig nagyságrendekkel, 60 százalékkal emelik az értékesítést. Az A-osztály megszüntetése korszakfordulót jelent, hiszen ez a modellsorozat a Mercedes-Benz legkelendőbb terméke Európában, és a Volkswagen Golf, a Skoda Octavia, a Toyota Corolla és a Ford Focus mellett a legnépszerűbb kompakt autó a kontinensen.

Túl európai az A-osztály

Az új stratégia alapján azonban úgynevezett világautókat kell gyártani, vagyis olyan kocsikat, amelyek az összes nagy piacon, Európa mellett az Egyesült Államokban és Kínában is beválnak. Az A-osztály viszont túlságosan európai, máshol nem kellően népszerű, ráadásul nem eléggé jövedelmező, a növekedési kilátások pedig nem jók, hiszen már a fél világ városi terepjáróval (SUV) jár – írta a Handelsblatt.