Jelentősen olcsóbban lehet összeállítani ugyanazt a bevásárlókosarat Magyarországon, mint Horvátországban – derült ki a Jutarnji list című horvát újság cikkéből. A szerzők a horvátországi Kotor településen és Nagykanizsán vásároltak be. A távolság a két település között közúton 52 kilométer, így 100 horvát kunából meg lehet járni az utat oda-vissza. Ez nagyjából 5200 forint, de bőven megéri. 

A magyarországi bevásárlás kicsivel több, mint 20 ezer forintot tett ki, amely kunára átváltva 380 körül jött ki. Ugyanezeket a termékeket aztán megvették Zágrábnál is, egy ugyanolyan boltban, a végösszeg pedig ott 588 kuna volt, azaz 30 ezer forintot kóstált a lista. Gyakorlatilag alig akadt termék, amelyik Horvátországban olcsóbb lett volna. 

Fotó: Varga György

A Jutarnji szerint a legnagyobb különbség az – itthon egyébként hatósági áras – csirkemellnél van, egy kilónyi Magyarországon 34 kuna volt, Zágrábban pedig 74 kuna. A cukor esetében is hasonló különbség, 3 kuna helyett 7,5 kuna Horvátországban egy kiló. Az olaj (23 itthon, 36,5 kint), a liszt (3,8 kuna Nagykanizsán, 7,3 Zágrábban) és a joghurt is (5,3 kuna itthon, 12 kuna kint) jóval olcsóbb Magyarországon. 

A kozmetikai és háztartási termékek nagyjából 30 százalékkal olcsóbbak Magyarországon. A dezodorok, a szappanok és a hasonló termékek között is óriási különbség van a határ két oldalán. 

Az mindkét országban 10 százalék feletti már jelenleg, így, amíg nem lesz markáns különbség, akkor a magyar árak még bőven jobban alakulhatnak, mint Horvátországban. 

Döbbenet, ami az árakkal történt júliusban, a maginfláció is kezd elszállni

Az erősödő drágulási hullám mára minden terméket és szolgáltatáscsoportot utolért.