A volt ökölvívó világbajnok, jelenlegi kijevi polgármester szerint az ukrán kormányzat minden forgatókönyvre felkészül, és megígérte, hogy lesz fűtés, és nem lesz drágább, Vitalij Klicsko mégis azt kérte a város lakóitól, hogy tartsanak otthon elegendő meleg holmit.

A polgármester szerint a kormányzati várakozások a tervezhető tényezőkön alapulnak, ugyanakkor nem zárható ki például, hogy lesznek terrorcselekmények, benzinkutak elleni támadások, és ezt a forgatókönyvet is figyelembe kell venni.

Nem akarok mindenkit megnyugtatni, és azt mondani, hogy minden rendben lesz. Kemény valóságban élünk, és különböző forgatókönyvekkel kell számolnunk

idézi a Kárpáti Igaz Szó a nyilatkozatot, amelyet a polgármester a Babel hírportálnak adott.

Vladimir Vladimirovich Klitschko
Fotó: Ute Grabowsky / DPA / AFP

Klicsko elmondta, hogy a főváros felkészül, generátorokat vásároltak például, amelyekből elsősorban a kórházakba, óvodákba és iskolákba jut. A lakásokba azonban nem, ahol a norma 21 Celsius-fokos hőmérséklet, de lehet 18 vagy 19 is, és előfordulhat áramszünet is – mondta.

Mindent megteszünk, ami tőlünk telik az lakások melegen tartásáért, de arra kérek mindenkit, hogy készítsen meleg otthoni ruhát, meleg takarót, mert nem elképzelhetetlen, hogy a lakások hőmérséklete több fokkal a normál alatt lesz

– tette hozzá.

Azt nem tudta előre jelezni, hogy a városban maradnak-e a kijeviek, vagy tömegével költöznek máshová. Ez a frontvonaltól függ – fűzte hozzá. 

Megjegyezte,  hogy márciusban mintegy egymillió lakos, főleg férfiak maradtak csak Kijevben, de mostanra hozzávetőlegesen hárommillióra duzzadt a lélekszám, és sokan vannak a városban, akik eredetileg nem itt laktak. Körülbelül 120 ezer belső menekültet regisztráltak hivatalosan, de a valódi számukat kétszázezerre becslik, miközben körülbelül egymillió eltávozott kijevi nem tért még vissza.

A polgármester úgy vélte, Kijev célpont maradt, de szerinte biztos, hogy az oroszok nem tudják elfoglalni.

Válás huszonöt év után

Klicskóról a magánéletét illetően pörögnek a hírek, azt is most jelentette be, hogy közös megegyezéssel elválik a feleségétől, akivel egyébként évek óta külön élnek, még csak nem is ugyanabban az országban.

Vitalij és Natalja Klicsko 1997 áprilisában házasodott össze. Három gyermekük született, két fiú és egy lány. Natalja Klicsko sok éve Németországban él, és a zenei karrierjét építi.