Miután az elmúlt években egymást követték a konfliktusok és a válságok, sorban születnek a közgazdasági elemzések arról, hogy a világ új pályára állása – amit szinte mindenki biztosra vesz – merre viszi az életünket. Sokak szerint az életszínvonalat jelentősen javító globalizáció korszaka véget ért. Neil Shearing, a Capital Economics főközgazdászának tanulmánya szerint ez így van, de a nyugati világ sértetlenül jön ki belőle – hacsak nem a rosszabb verzió jön be, mert ilyen is van. Mindenesetre a globalizáció helyett a széttörés varázsszóhoz kell hozzászoknunk.
Shearing gondolatmenete egy az egyre szaporodó hasonló témájú elemzések közül, de segíthet megérteni, hogy milyen megfontolásokkal, illetve reményekkel vágtak az új globális kalandba azok, akik az elmúlt időszakban a geopolitikai ellentéteket mélyítették, a Donald Trump elnök indította kereskedelmi háborúktól a szankciós gondolkodásig és a kiszélesedett ideológiai kommunikációs küzdelemig.
A közelmúltban ugyanerről a témáról idéztük a sztárközgazdász Pozsár Zoltánt, aki azt fejtegette: a geopolitikai földcsuszamlás hosszabb távra is a magas inflációnak ágyazott meg az Atlanti-óceán két partján, miután a Chimerica és az Eurussia geopolitikai blokknak vége, és helyettük megszületett Chussia, Peking és Moszkva összeborulása.
Lapunknak adott interjújában Michael Mainelli, a Globális Pénzügyi Központok és az Okosközpontok index atyja arról beszélt, hogy a világ kétpólusúvá válásával valóban jöhet deglobalizáció abban az értelemben, hogy bizonyos kínálati láncok elszakadnak, de helyettük másutt a vállalatok újakat hoznak létre.
Shearing már korábban is figyelmeztetett, hogy évtizedes ideáktól kell elbúcsúznunk, új szembenállásokhoz hozzászokni együttműködések helyett, és a politikusok tetszésétől függően a most következő deglobalizációs visszarendeződés olyanná is durvulhat, mint a két világháború között. Ezt megismételte, de az alap-előrejelzése más: a globalizációt követő fracturing, széttörés nem feltétlenül lesz fájdalmas a nyugati világ számára.
Széttörünk
A héten megjelenő teljes tanulmány előzetes összefoglalójában Shearing – lényegében Mainelli gondolatát ismételve – arról írt, hogy nem egyszerűen a globalizáció visszaforgatására kerül sor, hanem miközben egye láncszemek eltörnek, mások megerősödnek.
A széttörés a felfogása szerint két blokk, az USA és Kína szétválását jelenti. Ezt a folyamatot a kormányok hajtják, eltérően az 1990-es és 2000-es évek globalizációjától, amit a politikusok és a vállalatok együtt öltve igazgattak.
A dollár zászlaja alatt
Ez a világgazdasági földindulás nem feltétlenül jelent hatalmas változást az USA-val szövetséges fejlett országok makrogazdasági kilátásaiban – írta –, az erőfeszítések a fontos termékek és áruk ellátásának bebiztosítására a világkereskedelemnek csak kis szeletét érintik.
A termelékenység növekedése, egyes magasan képzett dolgozók nemzetközi mozgása lassabb, az gyorsabb lesz. De a dollár marad a domináns globális deviza és az amerikai pénzügyi rendszer a világ kasszája.
A politikai meghajtású széttörés azonban jelentős hatással lesz a tengerentúli és az európai vállalatok működési környezetére az olyan szektorokban, amelyek a leginkább kitettek a kereskedelmi korlátozásoknak, mint a technológia és a gyógyszeripar.
Minden cég és befektető más környezetben működik majd, amelyben a geopolitikai megfontolások nagyobb szerepet játszanak a források kiosztásáról szóló döntésekben
– tette hozzá.
(Másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj – írta egy évszázada a világtörténelem eddigi legnagyobb deglobalizációs hullámának küszöbén József Attila.)
Aki pedig ráfarag: a Kína-blokk
Az elmúlt másfél évtized tobzódott az elemzésekben arról, hogy 2030 környékére az USA helyett Kína válik a világ legnagyobb gazdaságává, majd tovább nő az óriás. Shearing sarkalatos feltevése, hogy a globalizációt váltó széttörés gyökeres változást hoz az erőviszonyok kilátásaiban.
Szerinte az USA által vezetett blokk szélesebb bázisú, és belül cizelláltabb hálózatai vannak, ezért könnyebben alkalmazkodik a széttörés hozta kihívásokhoz, mint a Peking dominálta ellenblokk. Úgy véli, Kína növekedése az évtized végére két százalékra lassul.
Ebből fakadóan a globális gazdasági erőviszonyok térképe 2050-ben egészen másképpen nézhet ki, mint azt eddig gondolta a világ. A Kína-blokk súlya 1990 óta 10 százalékról 25-re dagadt, a széttörés hatásai azonban már a következő években megállítják az üstökös emelkedését.
Itt jön a "de"
Van azonban egy komoly kockázat is – véli Shearing –, mégpedig az, hogy a politikusok túlhajtják.
Előfordulhat, hogy a két blokk nem tart ki, és a világgazdaság kisebb, a maguk egyedi érdekeit hajtó regionális vagy nemzeti szintű egységekre hasad, a technológiacserét béklyók szövevénye gátolja. Ezt már a fejlett országok termelékenysége is megérezné, és hullámzóvá válna a teljesítmény, valamint az infláció. A teljes széthullást a közgazdász nem tartja valószínűnek, az USA és az közti kötelék például minden bizonnyal erős marad.
A még nagyobb veszély ugyanakkor, hogy a világon eluralkodik a konfrontáció szelleme, és buzgón szabdalgatják szét a gazdasági, illetve pénzügyi szálakat, holott a világ legjelentősebb gazdaságainak működése erősen összefonódott már. A háló szétszaggatása
megbénítaná a világ iparát, hiányokhoz és elszabaduló inflációhoz vezetne
– óvott a szakember.
És hogy véli Kína?
A globalizáció szóra rákeresve „gyorstesztet” végeztünk a már a címében is ezt a szót hordozó Global Times hírportálon, amelyet a kínai kommunista párt kontrollál, és ez megerősítette, hogy Peking továbbra is kiáll a globalizáció folyamata mellett, amely a gyors felemelkedését hozta.
Alig egy hete Vang Su-ven kereskedelmi miniszterhelyettes sürgette egy G20-as tanácskozáson, hogy a multilaterális rendszerének javítása érdekében reformálják meg a WTO-t, a Kereskedelmi Világszervezetet, megvédve az erősödő antiglobalizációtól és a protekcionista törekvésektől.
A WTO-t elődjétől eltérően Joe Biden amerikai elnök is támogatja. Az elmúlt években azonban – akármennyire őszinték vagy színleltek Washington és Peking deklarációi –, és különösen a nemzetközi szankciók vezető ukrajnai háború kitörése óta a nemzetközi kereskedelem új nehézségekkel szembesült, a világgazdaságban tektonikus mozgás indult.
Nevezzük a folyamatot széttörésnek
– írta Neil Shearing.
