Stabil maradt a hazai az uniós forrásokkal kapcsolatos hírözön ellenére, persze nagyjából a papírformának megfelelő előterjesztést tett az Európai Bizottság a közösség tanácsának hazánk helyreállítási programjával és a kohéziós alappal kapcsolatban is.

Fotó: Kenzo Tribouillard / AFP

Estig a forint jelentős kacskaringók után 0,7 százalékkal, nagyjából a 409,3 euró-forintos keresztig gyengült, míg a BUX – valamivel több, mint 0,4 százalék erejéig – még emelkedni is tudott.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is azzal kezdte a döntés értékelését az emiatt összehívott rendkívüli kormányinfón, hogy 

nem okozott nagy meglepetést a bizottság bejelentése.

A már előzetesen kiszivárogtatott információknak megfelelően ugyanis másfél éves huzavona után az EB elfogadta a magyar helyreállítási tervet, ám zárolta a kifizetéseket.

Bízunk abban, hogy a bizottság javaslata alapján megnyílik a kohéziós források aláírásához is az út, ha ez megtörténik, az mind a két területen lehetővé teszi, hogy 2023-tól ténylegesen megnyíljanak az uniós források

– tette hozzá a miniszter.

Előre kiszivárgott az is, hogy uniós politika végrehajtásáért felelős testület javasolni fogja az uniós kohéziós alapból nekünk járó pénzek 65 százalékának, vagyis 7,5 milliárd eurónak a befagyasztását mindaddig, amíg Budapest nem teljesít bizonyos feltételeket, jórészt a bíróságok függetlenségével összefüggőket.

Didier Reynders igazságügyi biztos a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy

a 27 úgynevezett szupermérföldkő közül négy vonatkozik az igazságszolgáltatásra.

A döntést a tagállamokat tömörítő tanács hozza meg a következő hetekben minősített többséggel. Ha ez nem történik meg még az idén, akkor elvész 4,65 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatás.

Arra is számítani lehetett, hogy Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke szakít a hagyományokkal, és nem jön Budapestre „megünnepelni” a gazdaságélénkítési tervet, amint azt Valdis Dombrovskis, a bizottság alelnöke közhírré tette.

Johannes Hahn költségvetési biztos a tájékoztatón elismerte, hogy a nyári megállapodás óta Magyarország elmozdult a kedvező irányba, de ez szerinte nem eléggé ahhoz, hogy eloszlassa az aggodalmakat.

Szükséges a további javulás, és mind a 17 magyar vállalás maradéktalan teljesítése.

A döntést a tagállamokat tömörítő tanács hozza meg a következő hetekben minősített többséggel. A tanács a Politico szerint várhatóan elfogadja majd a bizottsági javaslatokat. A soros cseh uniós elnökség keményen dolgozik, hogy meggyőzze a magyar kormányt, ne vétózza meg a Kijevnek szánt 18 milliárd eurós segélycsomagot, valamint a multinacionális vállalatokra kivetett minimumadót. 

Navracsics Tibor arra számít, hogy az év végéig aláírhatják a megállapodást, és jövőre maradéktalanul hozzájutunk az uniós pénzekhez.