Közélet

Putyin: nem vagyunk olyan őrültek, hogy elsőnek dobjuk le az atomot

Vlagyimir Putyin az orosz emberi jogi tanács éves ülésén beszélt videóhíváson keresztül, és elmondta, hogy nem országa lesz az első, amely nukleáris támadást fog alkalmazni. Hozzátette, hogy az orosz atomfegyver-arzenál a világon a legmodernebb és a legfejlettebb, de az orosz nukleáris doktrína ezeknek a fegyvereknek csak a védelmi célú bevetését teszi lehetővé.

Vlagyimir Putyin úgy látja, hogy egyre nő a nukleáris háború kirobbanásának a veszélye, de hozzátette, hogy ezt nem Oroszország fogja elindítani. „Nem vagyunk bolondok” – jelentette ki az orosz elnök. Hozzátette, hogy országa kizárólag válaszcsapásként vetne be tömegpusztító fegyvereket.

Fotó: AFP

Erről az orosz emberi jogi tanács éves ülésén beszélt az elnök. 

Azt is elmondta, hogy az ukrajnai háború  láthatóan elhúzódó, hosszú folyamat lesz. 

A háborús kommunikáció része az orosz atomblöff

Az atomcsapással való fenyegetést illik ugyan komolyan venni, de a taktikázásban Putyin orosz elnöknek azzal is számolnia kell, hogy egy ilyen támadás nem marad megtorlatlanul.

A nyugati országok folyamatosan vizsgálják egy esetleges orosz atomcsapás lehetőségét. Többen attól tartottak, hogy ha Oroszország szorult helyzetbe kerülne a harcokban, akkor Moszkva elgondolkodna a taktikai atomfegyverek alkalmazásán.

A nukleáris háború veszélye növekszik, ezt kár lenne letagadni

– mondta Putyin a megbeszélésen. A tanácskozáson nem személyesen, hanem videóhívással jelentkezett be. Azt is kijelentette, hogy Oroszország semmilyen körülmények között nem fogja először ledobni az atomot, senkit nem fenyeget az atomarzenáljával – írta meg a BBC.

Nem őrültünk meg, tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelent az atomfegyver. Ez nem egy kés, amivel az ember felelőtlenül hadonászhat

– mondta.

Az orosz elnök ezzel együtt arról is beszélt, hogy 

Oroszország rendelkezik a világon a legmodernebb és legfejlettebb nukleáris fegyverekkel. 

Szerinte az igazi agresszor az Egyesült Államok, mivel Oroszországgal ellentétben más országokba is telepített az atomfegyvereiből. Putyin hozzátette, hogy az orosz nukleáris doktrína a nukleáris fegyvereknek kizárólag a védelmi célú alkalmazását teszi lehetővé.

A megbeszélésen azt is szóba hozta, hogy az ukrajnai régiók annektálásával sikerült beteljesíteniük Nagy Péter cár törekvéseit, és az Azovi-tengert Oroszország beltengerévé változtatták. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az elcsatolt négy ukrajnai régiót Oroszország nem tartja teljesen az ellenőrzése alatt.

 

Ukrajna nukleáris fegyver Putyin
Kapcsolódó cikkek