A várakozásokat messze felülmúlva nőtt az ipari termelés decemberben – értékelte az ipari kibocsátásról a Központi Statisztikai Hivatal által közölt adatokat Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője, aki hozzátette, hogy az előző hónaphoz képest igen jelentősen, 3,8 százalékkal nőtt a volumen, korrigálva a korábbi hónapok visszaesését.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az ipari termelés negyedik negyedév elején tapasztalt megtorpanását döntően az energiaárak robbanásának következtében az energiaigényes ágazatokban bekövetkező termelés visszafogása vagy leállása okozhatta, míg novemberben az olajfinomítással kapcsolatos problémák is rontották az ipar teljesítményét (ami részben hozzájárult a november végi, december eleji üzemanyag-ellátási zavarokhoz), azonban a hazai olajfinomító termelése ezt követően helyreállt

– magyarázta az elemző, hozzátéve, hogy az enyhülő csiphiány mellett biztató, hogy a járműgyártás új rendelései, valamint rendelésállománya tartósan kiemelkedő, novemberben 25,6 százalékkkal, illetve 39,6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet. Ugyan az ukrajnai háború, valamint az jelentősen rontotta a kilátásokat, amit az Ifo és a ZEW index után már a beszerzésimenedzser-indexek is tükröztek, az utóbbi hónapok éles lefordulása után azonban már mérsékelt javulást mutatnak, mivel energiahiánytól egyelőre nem kell tartani, az energiaárak pedig jelentősen csökkentek a nyár végi szintekhez képest.

Az elemző arra is rámutatott, hogy a hazai gazdaság középtávon jelentősen profitálhat a CATL, az SK Innovation, a Samsung SDI, a BMW és a Mercedes kiemelkedő mértékű beruházásaiból, valamint a védelmi ipari kapacitások kiépüléséből, mivel a hadiipari kiadások szignifikáns növekedése várható a következő években. „Idén 4 százalék körüli növekedésre számítunk az ipari termelésben, 2024-től azonban a felfutó új kapacitások hatására jelentősen élénkülhet az ipari termelés” – jelezte Suppan Gergely.

Továbbra is kétarcú a magyar ipar

Az október–novemberi gyengélkedés után – az egyébként hagyományosan rosszabb teljesítményt hozó – decemberben az ipar rendkívüli pozitív meglepetést okozott – írta kommentárjában Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, aki szerint a decemberi növekedés olyannyira erősre sikerült, hogy lényegében az ipar be tudta hozni az elmúlt két hónapban összeszedett csökkenését, és a termelés szintje visszatért a szeptemberben mért szint közelébe.

Ugyanakkor a szakember szerint a KSH adatai alapján továbbra is kétarcúság jellemzi a magyar ipart. 

A legnagyobb súlyú járműgyártás, valamint a villamos berendezés gyártása (köszönhetően az akkumulátorgyárak felpörgő termelésének) húzta az ipari teljesítményt. Ezzel szemben a többi ágazatban, így a meghatározó élelmiszeriparban és elektronikai gyártásban csökkent a termelés volumene. Összességében tehát az autóipar és a hozzá kapcsolódó beszállítói területek erősödő teljesítménye korrigálta az év végén az ipar teljesítményét. 

„A teljes negyedéveket vizsgálva sajnos összességében a negyedik negyedév így is gyengére sikerült. A harmadik negyedévhez viszonyítva – az ING Bank becslése szerint – az ipari kibocsátás negyedéves alapon közel 2 százalékkal csökkent. Mindez arra utal, hogy az utolsó negyedévben az ipar teljesítménye összességében fékezhette a gazdaságot” – fejtette ki az elemző.

Nagy Márton: megvédtük a magyar ipart

A hazai ipari vállalkozások jól teljesítettek tavaly, meg tudták őrizni teljesítményüket, sőt, jelentős mértékű növekedést is el tudtak érni, ami bizakodásra ad okot a gazdasági növekedést illetően is – értékelte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közleményben adatokat. Ezzel a hazai ipar szerinte már majdnem a háromszorosára nőtt 2010 óta.

Felidézte, hogy 2022-ben a kormány számos eszközzel segítette ezt a folyamatot: olcsó hiteleket biztosított a Széchenyi-kártya programon keresztül, bevezette a kamatstopot a kkv-k számára, továbbá gyármentő programot hozott létre, és megindította az energiaintenzív vállalkozások támogatását.

„A családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében 2023-ban ki kell védeni a recessziót, meg kell őrizni az ipar stabilitását. Kidolgozás alatt áll egy új, beruházásokat ösztönző tőkeprogram, amely kiegészíti minden idők egyik legnagyobb kormányzati hitelprogramját, a 700 milliárd forintos kerettel elindított Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot” – emlékeztetett a minisztérium a közleményében.

Bajban a német ipar: megjöttek a decemberi adatok

Berlin közzétette a decemberi adatokat, Európa legnagyobb gazdaságában visszaesett az ipari termelés, méghozzá a vártnál nagyobb mértékben.