A labdarúgás világa sosem alszik és egy igazi rajongó tudja, hogy a nyári hónapok sok esetben még nagyobb izgalmakat tartogatnak, mint a mögöttünk hagyott szezon. Június közepétől augusztus végéig dől el, hogy a klubok milyen kerettel vágnak neki a következő bajnoki versenyfutásnak. Minden nyárnak megvannak a sláger játékosai, akikért a legnagyobb csapatok állnak sorba. Az idei átigazolási ablak legnagyobb lehetséges fogásait gyűjtöttük össze.

Grafikánkon mutatjuk, mely játékos mennyit ér és a hírek szerint hol köthetnek ki. 

Szoboszlai Dominik

Szinte biztos, hogy magyar rekordot állít fel idén nyáron a RB Leipzig 22 éves focistája. Szoboszlai Dominik remek teljesítményével már tavaly is több klub érdeklődését felkeltette, de a középpályás végül a maradás mellett döntött. 

Dominik árát a Transfermarkt 40 millió euróra taksálja, de tekintettel arra, hogy a játékosnak 2026-ig szól a szerződése a Leipziggel, így a végső transzfer értéke ennél jóval magasabb lehet.

 

Budapest 20230327 Labdarúgás EB selejtező Magyarország - Bulgária Fotó Árvai Károly Nemzeti Sport  csapat öröm  Szoboszlai Dominik
Fotó: Árvai Károly / Mediaworks

Szoboszlai jelen állás szerint a Premier League-ben folytathatja a pályafutását, hiszen a világ leggazdagabb klubja a Newcastle United már egy ideje a küszöbön várakozik, hogy betolhassa a talicska pénzt a magyar játékosért. Korábban a londoni Arsenal és a Chelsea is bejelentkezett a középpályásért, de azokból az üzletekből várhatóan nem lesz semmi.

Szoboszlai Dominik minden sorozatot figyelembe véve 9 gólig jutott ebben a szezonban, ebből 6 találatot a Budesligában jegyzett. Góljai mellé 13 gólpasszt is fel lehetett írni. A játékos a német bajnokságban 31 alkalommal lépet pályára, többnyire a kezdő 11 tagjaként.

Jude Bellingham

Az idei átigazolási időszak egyik, ha nem a legkeresettebb labdarúgója a Borussia Dortmund fiatal angol csapatkapitánya, Jude Bellingham. A 19 éves angol középpályás árát a Transfermarkt 120 millió euróra becsüli, de valószínűleg a komoly érdeklődőknek ennél nagyobb összeget kell letenniük a németek asztalára.

Borussia Dortmund - FSV Mainz 05
Fotó: AFP

Bellingham a Budesliga 2022–2023-as szezonban 31 alkalommal lépett pályára, többnyire a kezdő 11-ben kapott helyet. 8 gólt és 5 gólpasszt jegyzett ebben az idényben. 

Minden sorozatot figyelembe véve 42 meccsen 14 gólt szerzett és 7 gólpasszt adott.

Bellinghamért a legnagyobb klubok állnak sorba a Dortmund pedig egy nagy zsák pénzre számíthat, különösen, ha kirobban egy licitháború. A csapat korábbi menedzsere, Jürgen Klopp a Liverpoolnál minden követ megmozgatna, hogy Angliába csábítsa a középpályást, de nem biztos, hogy a Liverpool tartani tudja a lépést a Real Madriddal és a Manchester City-vel.

A hírek szerint Bellingham a Real Madridot választaná legszívesebben és a Blancók is örömmel látnák a fiatal angolt. Egy sztárigazolás már évek óta várat magára a madridi együttesnél, utolsó nagyobb transzferük 2019-ben Eden Hazard volt, akit 120 millióért csábítottak el a Chelseatől. A spanyol főváros fehér részén vélhetően üdvözölnék a játékos bejelentését, de egyelőre nehezíti az átigazolást, hogy 

a Madrid 100 millió euró alatt húzta meg a határt, amit hajlandó kifizetni Bellinghamért, miközben a Dortmund 150 millió körül összeget kér.

A Bellinghamért zajló csörtébe Manchester City csatlakozhat be, mint új kérő. 

Harry Kane

Minden átigazolási időszak legnagyobb fogásai a sztárcsatárok, hiszen végeredményben az ő lábuk dönthet egy csapat jövő évi helyezéséről. A 29 éves Harry Kane elképesztő szezont futott a Premier League-ben az elmúlt idényben, hiszen 38 meccsen 30 gólt gurított, illetve fejelt az ellenfelek hálójába. Kane már évek óta minden átigazolási időszak egyik legnépszerűbb játékosa, ám eddig hűségesen kitartott a Tottenham Hotspur mellett. 

A Transfermarkt 90 millió euróra teszi a csatár árát, 

aki idén már nagy valószínűséggel búcsút mond London északi felének. A szerződése 2024 júniusában lejár és a következő szezonban már európai kupában sem szerepelhet, hiszen az ő 30 gólja sem volt elég, hogy a Tottenhamet az európai porondra lője.

FBL-ENG-PR-LEEDS-TOTTENHAMTottenham Hotspur's English striker Harry Kane runs with the ball during the English Premier League football match between Leeds United and Tottenham Hotspur at Elland Road in Leeds, northern England on May 28, 2023. (Photo by Oli SCARFF / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No video emulation. Social media in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No use in betting publications, games or single club/league/player publications. /
Fotó: AFP

Kane jelenleg az egyik legjobb befejezőcsatárnak számít, viszont a sarkantyúsoknál töltött 12 éve alatt egyetlen trófeát sem emelhetett a magasba. Ha szeretne karrierje során kupát nyerni, akkor itt lehet az ideje a távozásnak.

Harry Kane kegyeiért leginkább a Manchester United dolgozik, 

de az is lehet, hogy városon belül vált mezt a csatár, hiszen a Chelsea is csábítja. A két angol klubot úgy ismerhetjük, mint akik bátran a zsebükbe nyúlnak, ha egy játékos megszerzéséről van szó, így lehetséges, hogy a Tottenham keserédes búcsút vehet a támadójától.

A poklot is megjárták, de 31 év után visszatértek: a Premier League-ben a Luton, a pénzeső pedig közeleg

Az ötödosztályból a világ legjobb ligájába ért tíz év alatt a Luton Town, busás összegek landolnak hamarosan náluk.

Declan Rice

A West Ham Unitednél egyelőre biztosan nem foglalkoznak az átigazolásokkal, hiszen a csapat európai kupát nyerhet. Június 7-én, szerdán a londoni csapat az olasz Fiorentinával csap össze a Konferencia Liga fináléjában. Ezt követően a legfontosabb kérdés az lesz David Moyes számára, hogy mi legyen Declan Rice sorsa.

Leicester City v West Ham United - Premier League
Fotó: AFP

A 24 éves csapatkapitány váratlanul keresett portéka lett az idei igazolási időszakra. Sokáig az Arsenal tűnt a befutónak Rice-ért. A szezon közben Moyes már közölte, hogy nem tudnak szerződést hosszabbítani a középpályással, akin így jó eséllyel túladnak a nyáron.

Bár Rice a 24 évével az egyik legjobb futballista életkorban van, már csak egy év van a szerződéséből, így a West Ham számára létfontosságú, hogy pénzzé tegyék a következő két hónapban. Ennek ellenére irreális árcédulát tűztek ki a játékosra, hiszen 

a Transfermarkton látható 80 millió euró alatt Moyes nem tervezi elengedni a középpályást. 

Az Arsenalnál egy ilyen transzfer rekord igazolás lenne, de kicsit meglepőnek tűnik ekkora összeget lerakni egy szerződése végén járó játokosért. Az Ágyúsok dolgát a Bayer München is megnehezítheti, hiszen a németek is beszálltak az árháborúba és állítólag 100 millió eurót se sajnálnának Rice-ért. Ez már teljesen irreális összegnek tűnik, ráadásul a West Ham is kezdi megérezni a pénz szagát és egyes hírek szerint akár 150 millió eurót is várhatnak a játékosért.

Lionel Messi

Messi visszatérő szereplő ezeken a listákon, hiszen az egyik legnagyobb átigazolásnak számított, amikor Barcelonából Párizsba tette át a székhelyét. A francia kaland nem volt jó, de nem is volt tragikus, viszont az kiderült, hogy az argentin klasszis helye nem a francia ligában van.

FBL-FRA-LIGUE1-STRASBOURG-PSGParis Saint-Germain's Argentine forward Lionel Messi reacts during the French L1 football match between RC Strasbourg Alsace and Paris Saint-Germain (PSG) at Stade de la Meinau in Strasbourg, eastern France on May 27, 2023. (Photo by Jean-Christophe Verhaegen / AFP)
Fotó: AFP

Messi a távozását még kihágásokkal is igyekezett megsürgetni a Paris Saint Germainnél, amikor engedély nélkül utazott el Szaúd-Arábiába. Sokáig cikkeztek róla, hogy a világbajnok követi Cristiano Ronaldot a szaúdi ligába, egy gigantikus transzfer keretében, de erre egyre kisebb az esély. Messi szíve láthatóan Spanyolországban van és jó eséllyel vissza is találhat legnagyobb sikereinek helyszínére, a Barcelonába.

Az argentinért az Egyesült Államokból is érkezett érdeklődő az Inter Miami személyében. A hírek szerint Messi felesége szeretne Amerikába költözni, de jelenleg mégis a nagy visszatérés látszik reálisnak.

Messi értékét 45 millió euróra teszi a Transfermarkt, de a PSG akár dacból is feljebb srófolhatja ezt az összeget.

Viktor Osimhen

2023 nyarán vélhetően nem létezhet nagyobb fogás, mint az olasz bajnok Napoli csatára, Viktor Osimhen. A 24 éves nigériai csatár minden sorozatot figyelembe véve 30 gólt szerzett az idén, ebből 25-öt a Serie A-ban. Az idei szezon egyik legnagyobb meglepetéseként a bajnoki címig lőtte a csapatát és várhatóan még sok kiváló szezon lehet a lábában, a kérdés csak az, hogy meddig marad Nápolyban. Jude Bellingham mellett Osimhen az idei nyár nagy slágere, a klubok egymás cipőjére taposva tülekednek a szignójáért. 

SSC Napoli's footballer Viktor Osimhen awarded by the Foreign Press Association in Italy
Fotó: AFP

Osimhen értéke 100 millió euró a Transfermarkt adatai szerint, 

de ennél jóval nagyobb összeg ütheti a Napoli markát a fiatal csatárért, már ha hajlandók lesznek megválni tőle. Osimhen szerződése még két évre szól, így nem annyira sürgős a Napolinak túladni rajta

A nigériai futballista 2016-ban már egyszer visszautasította az Arsenalt, és azt is tudni, hogy bálványa a Chelsea egykori klasszis csatára, Didier Drogba. Azt is tudni, hogy a csatár nagy álma a Premier League-ben játszani, így az aláírására vélhetően a Chelseanek van a legnagyobb sansza, pláne, hogy a tulajdonos Todd Boelhy még képes is lehet kifizetni az érte kért pénzt.

Ennek ellenére még jöhet egy csavar Osimhen életében, hiszen a két említett londoni brigád mellett a Manchester United, a Liverpool, a PSG és a Real Madrid is szívesen a soraiban tudná.

Szakértők szerint Osimhen játékjogának leütési ára végül nagyjából 150 millió font lehet.