Közélet

Az orosz–ukrán háború 469. napja – friss hírek

A kahovkai vízerőmű felrobbantása mind a két félnek súlyos károkat okoz, egyelőre nem tudni, ki a felelős.

Továbbra sem világos, hogy ki pusztította el a kahovkai vízerőmű duzzasztógátját kedden, a nyugati titkosszolgálatok ezért igyekeznek fényt deríteni arra, hogy melyik fél lehet a felelős a támadásért. Mind Ukrajna, mind Oroszország a másik oldalt vádolja a katasztrófa okozásával, de a nyugati tisztviselők inkább Oroszország felelősségét tartják valószínűbbnek.

Köztük van 

Olaf Scholz német kancellár is, aki szerint az ukrán ellentámadás megállítása állhatott a gát felrobbantásának hátterében. 

A duzzasztógát pusztulása lehetővé teszi az orosz csapatok átcsoportosítását, hiszen az áradás idején szinte lehetetlen átkelni a Dnyeper folyón. Bár Kijev titokban tartotta, hogy a rég várt ellentámadásra a front mely szakaszán kerülhet sor, az egyik fő cél a Krím és Oroszország közötti megszállt területek elvágása lehetett, amihez a most elárasztott szakaszon keresztül vezetett volna az út.

Fotó: AFP

Azonban a Dnyeperen átívelő offenzíva sok katonai szakértő szerint meghaladta volna az ukrán haderő képességeit egyébként is, és az áradás elmoshatja az orosz védműveket is. A gát egyébként már októberben megrongálódott a harcokban, amikor az orosz csapatok kivonultak Herszonból. John Kirby amerikai nemzetbiztonsági szóvivő szerint az Egyesült Államok még nem vont le végleges konklúziót azzal kapcsolatban, hogy ki robbanthatta fel a gátat. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a létesítmény és a hozzá tartozó víztározó hónapok óta az oroszok kezén volt.

A főtitkára, Jens Stoltenberg felháborítónak nevezte a történteket, szerinte ez demonstrálja Oroszország Ukrajna elleni háborújának brutalitását. Ám egy magas rangú NATO-tisztviselő a The Wall Street Journalnek elmondta, hogy túl korai lenne kimondani valamelyik fél felelősségét. Arról is beszélt azonban, hogy 

Oroszországnak lehetett több motivációja a gát elpusztítására.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök összehívta a nemzetbiztonsági és védelmi tanácsot, ám Telegram-csatornáján főként az érintettek kimentésére koncentrált. Az oroszok szerint az ukrán tüzérségi támadások okozták a gát pusztulását.

A woman looks at a flooded street in the town of Kherson, following flooding caused by damage sustained at the Kakhovka HPP dam, on June 6, 2023. The partial destruction on June 6, of the major Russian-held dam in southern Ukraine unleashed a torrent of water that flooded two dozen villages forcing mass evacuations, sparking fears of a humanitarian disaster near the war's front line. Moscow and Kyiv traded blame for ripping a gaping hole in the Kakhovka dam as expectations built over the start of Ukraine's long-awaited offensive. (Photo by STRINGER / AFP)
Fotó: AFP

A vita az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén is folytatódott, ahol Martin Griffith, a szervezet válságkezelési főtitkárhelyettese kedden elmondta, hogy az ukrajnai gátszakadás valós következményei csak napok múlva válnak nyilvánvalóvá, továbbá jelezte, hogy  

a frontvonal mindkét oldalán ezreket érint a katasztrófa otthonok megsemmisülése, élelmiszer- és ivóvízhiány, valamint a megélhetés elvesztése formájában.

Az ENSZ tisztségviselője elmondta, hogy az ukrán kormánnyal együttműködésben a világszervezet áramfejlesztőket, mobil víztisztító berendezéseket és az árvízhelyzetek kezelésében jártas szakembereket küld a válság sújtotta régióba. Különösen aggasztónak mondta a helyzetet azokon a területeken, amelyeket egyelőre nem tudnak elérni, és a világszervezet készségét hangoztatta arra, hogy segélykonvojokat juttassanak el az orosz megszállás alatt álló területekre is.

Az ülésen Oroszország és Ukrajna képviselője is a másik felet vádolta a gáton bekövetkezett robbanásért. Ukrajna képviselője Európa elmúlt évtizedeinek legnagyobb ember által előidézett természeti katasztrófájáról beszélt, orosz ökológiai és technológiai terrorizmusnak nevezte a történteket. Azt állította, hogy 

kívülről lehetetlen lett volna felrobbantani a gátat, amely orosz felügyelet alatt van, és orosz részről aknázták alá korábban.

Oroszország képviselője a kijevi rezsim részéről elkövetett elgondolhatatlan bűncselekménynek nevezte a kahovkai erőmű gátjának felrobbantását. Beszámolt arról, hogy a katasztrófa nyomán a kitelepítések már megkezdődtek, és további járulékos károk várhatók a mezőgazdaságban és a Dnyeper folyó ökoszisztémájában. Azt állította, hogy az ukrán fegyveres erők vezetése már tavaly kinyilvánította készségét, hogy a katonai előny érdekében a gát felrobbantása is elképzelhető.

A Biztonsági Tanács ülésén Kína képviselője mély aggodalmát fejezte ki a gátszakadás humanitárius és gazdasági következményeit illetően. Az Egyesült Államok helyettes ENSZ-nagykövete, Robert Wood Oroszország Ukrajna ellen vívott háborúját jelölte meg a katasztrófa okaként. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok ugyan nem tudja, ki áll a robbanás mögött, de a háborút Oroszország kezdte, az orosz erők szállták meg Ukrajna érintett területét, és a folyógát is orosz megszállás alá eső területen van.

A kahovkai vízerőmű mintegy hárommillió ember számára biztosította az áramellátást, és az ukrán energia-infrastruktúra kulcsfontosságú eleme volt. Az erőmű és a gát mögötti víztározó emellett fontos szerepet játszik a Krím vízellátásában, valamint a mezőgazdasági öntözés területén a frontvonal mind a két oldalán.

 

20:37

Putyin szerint az ukránok barbár tette a gát felrobbantása, egy ismert sévd elemző is osztja ezt a véleményt

A kijevi hatóságok nyugati kurátoraik javaslatára továbbra is az ellenségeskedés eszkalálására építenek, háborús bűnöket követnek el - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök. Egy elismert svéd katonai és politikai szakértő, volt svéd tiszt szerint az események azt mutatják, egyértelműen az ukránok érdekéhez fűzödik a gát felrobbantása.


 

20:16

Gátrobbantás: Zelenszkij szerint az oroszok lövik az ár elől menekülő ukránokat

Lövik az ukrán mentőket és velük együtt az árvíz elől menekülőket az ukrajnai Herszonban. Az embereknek azután kellett elhagyniuk otthonaikat, hogy kedden hajnalban felrobbantották és a földel egynlővé tették a Nova Kakhovka-gátat, ami a Dnyeper-folyó körülbelül tíz balatonnyi vizét tárolta.

18:34

Gátrobbantás: menekültáradat indulhat Ukrajnában - Az első buszok már elindultak Lviv irányába

Andrij Szadovij, a nyugat-ukrajnai Lviv polgármestere menekültek tömegére számít a kahovkai gát felrobbantása miatt az elárasztott területekről - írja az MTI a városvezető rmf.fm lengyel rádiónak adott szerdai nyilatkozatára hivatkozva.

16:21

Újabb brutális robbantás Ukrajnában: ezúttal egy ammóniumvezeték volt a célpont

Felrobbantották a Togliatti–Odessza ammóniavezetéket Ukrajnában, az incidensnek polgári sebesültjei vannak – közölte szerdán Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

15:55

Minden idők legnagyobb légi gyakorlatába kezd a NATO Németországban

A védekezés áll a középpontban a NATO történetének legnagyobb szabású légi hadgyakorlatán – ismertették a szombaton kezdődő európai művelettel kapcsolatban. A németországi központú gyakorlaton 25 tagország 250 repülőgéppel és tízezer katonával vesz részt.

15:24

Brutális összegeket emészthet fel a kahovkai vízerőmű újjáépítése

Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint a nova kahovkai gát felrobbantása idővel fizikailag is ellehetetleníti az ideiglenesen megszállt Krím vízellátását – írta a Kárpáti Igaz Szó kárpátaljai hírportál.

A következő három, öt, tíz évben, amíg a gátat újjá nem építjük, a Krím vízellátása fizikailag lehetetlen lesz

– emelte ki a politikus.

Ráadásul az újjáépítés sem egyszerű, sem olcsó nem lesz, miután a gát és a vízerőmű szinte teljesen megsemmisült a detonációban.

14:14

Gátrobbantás: százezrek maradtak ivóvíz nélkül

Dél-Ukrajnában több százezren maradtak ivóvízellátás nélkül a Nova Kahovka-i duzzasztógátat ért támadás nyomán – közölte szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki a történtekért Oroszországot tette felelőssé.

13:09

A zaporizzsjai atomerőműhoz utazik a NAÜ főigazgatója

A kahovkai vízerőmű duzzasztógátjának aggodalmat keltő lerombolása után személyesen fogom vezetni a jövő héten a NAÜ támogatómissziójának következő, megerősített rotációját a zaporizzsjai atomerőműnél – írta a főigazgató a Twitteren az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint. Ez fontos momentum a nukleáris biztonság szempontjából – fűzte hozzá.

13:00

A környezetet is súlyosan károsítja a háború

A harcok első 12 hónapjában Oroszország Ukrajna elleni háborújában annyi üvegházhatású gáz került a levegőbe, mint amennyivel egy Belgium nagyságú ország szennyezte a légkört ugyanezen időszakban – derül ki egy tanulmányból.

orosz megszállás katasztrófa Oroszország gát
Kapcsolódó cikkek