Még egy ünnep a hősökkel

2022.05.24. 20:05

ZTE FC: húsz évvel ezelőtt, a Videoton-meccs után következett az éremosztás

A bajnoki cím megszerzése után még el kellett telnie három napnak, hogy a Zalahús-ZTE FC futballistái átvehessék a 2002-es bajnoknak járó kupát és az aranyérmeket. 2002. május 25-én zárult az akkor Borsodi Liga néven kiírt labdarúgó NB I. 2001–2002. évi szezonja.

Kerkai Attila

Szurkolói élőkép a játékosok portréival

Forrás: Szakony Attila / ZH-Archívum

A szerdai mámort, vagyis a Zalahús-ZTE FC bajnoki címét és az ünneplést az egész városban készülődés követte, hiszen a 38. forduló jött szombaton. A ZTE és a Videoton csapatainak vezetői az MLSZ jóváhagyásával megegyeztek, hogy az eredetileg Fehérvárra kiírt mérkőzést a ZTE-stadionban rendezzék meg. Ez is volt az észszerű döntés, mely ellen nem is ágált senki – a ZTE szurkolóinak legnagyobb örömére. A szerdai ünneplés folytatásához minden adott volt. Az akkor futó és nagy tömegeket vonzó Zalai Hírlap Napok egybeestek a bajnoki zárással, a Városi Sportcsarnok előtt felállított színpad és a sörsátrak szinte vonzották az embereket.

De a legnagyobb vonzerőt persze a Zalahús-ZTE FC futballistái jelentették, hiszen Bozsik Péter tanítványai délután már bajnokként léptek pályára a stadionban. Ekkor már „csak” 12 ezer néző volt a lelátón, hiszen mindenki tudta, hogy este a sportcsarnok előtt találkozhat a hősökkel. Ikonikus a fotó, ami a Videoton elleni találkozón készült az arénában, ahol a kék-fehérek szurkolói olyan élőképpel készültek, amin a játékosok portréi voltak megfestve, „Íme, a mi hőseink!” transzparenssel kiegészítve. Remek csapat, illetve közösség volt ekkor a ZTE, amit bizonyít, hogy az akkori játékosok közül sokan ma is barátok.

A 21 góljával házi gólkirály Kenesei Krisztián, a szurkolók egyik kedvence például azt mondta Bóbics László év elején kiadott, Aranyév című könyvében: „Rengeteg olyan élményem volt, amit pesti emberként addig nem élhettem meg. Egy kis vidéki városban 8-10 ezer ember nézte rendszeresen a meccseinket. A bajnoki köszöntőt, ami a Dísz téren volt, pedig egyszerűen nem lehet szavakkal illetni. (...) Csodálatos társaság rázódott össze. A csapat nagy része válogatott volt. Régóta ismertük egymást. Ennek ellenére az első hónap mégis egy kicsit érdekesen telt. Jöttek az eredmények, de a meccsek utáni szokásos közös vacsorákon az emeleti tárgyalóban gyakran furcsán éreztem magam, tesztelgettünk egymást. Szerencsére gyorsan elmúlt. Igazi közösség lettünk”

Ez is kellett a későbbi meneteléshez. Zárásként ugyan kikapott hazai pályán a ZTE FC a Videotontól 2-1-re, de ez már senkit nem érdekelt. A találkozó után az Magyar Labdarúgó Liga akkori elnöke, Demján Sándor és a szakmai igazgató Mészöly Kálmán adták át az aranyérmeket és a kupát a játékosoknak. A 100. magyar bajnoki elsőségért járó trófeát Kocsárdi Gergely, a ZTE csapatkapitánya emelte a magasba, természetesen a szurkolók vállán ülve. Kijutott az ünneplésből Lang Józsefnek, a ZTE FC elnökének és Nagy Ferencnek, a csapat menedzserének is, hiszen ők voltak a legfőbb mozgatói ennek a hatalmas egerszegi sikernek. Természetesen az elnökség tagjai segítségével és a város maximális támogatásával.

Ezért is lett történelmi dátum 2002. Itt Zalában és Zalaegerszegen.

A bajnokcsapat tagjai voltak

Kapusok: Turi Géza, Bardi Gábor.
Mezőnyjátékosok: Kocsárdi Gergely, Urbán Flórián, Csóka Zsolt, Szamosi Tamás, Nagy Lajos, Molnár Balázs, Balog Csaba, Egressy Gábor, Waltner Róbert, Kenesei Krisztián, Babati Ferenc, Liviu Bonchis, Radoslav Král, Darko Ljubojevic, Radu Sabo, Udvari Tamás, Nagy Csaba, Róth Ferenc, Telek András.
Vezetőedző: Bozsik Péter. Pályaedző: Simon Antal. Kapusedző: Balázs Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában