Befejeződött a munka

2022.05.27. 14:04

Megújult a zalaegerszegi orvos- és nővérszálló

Befejeződött a megyeszékhelyi nővérszálló 2017-ben kezdett és több ütemben végrehajtott teljes külső-belső felújítása, az eredményről pénteken délelőtt tartottak tájékoztatót.

Arany Gábor

Mint dr. Gasztonyi Beáta, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója felidézte, a Kossuth utcai épületegyüttes rekonstrukciója öt évvel ezelőtt kezdődött el. Első lépésként megújult a teljes homlokzat, kicserélték a nyílászárókat, beépítették az erkélyeket, s ezzel megváltozott, megszépült külsőt kapott az épület. Az energiahatékonyság javítására a napelemrendszert, valamit napkollektorokat is telepítettek. A második ütemben  pedig teljessé vált az épület felújítása.  Tavaly nyáron a gyermek- és ifjúságpszichiátria vette birtokba a modernizált, a megfelelő funkciókra kialakított részleget. Ott 310 négyzetmétert érintett a munkálat, amelynek költsége 112 millió forint volt.  

Pár hónappal ezelőtt az épületegyüttesben működő pszichiátriai és addiktológiai gondozó modernizálása is befejeződött. Ez a 163 millió forint értékű munka 340 négyzetmétert érintett. A beruházási zárásaként készült el a 100 férőhelyes orvos- és nővérszálló belső felújítása. Bruttó 613 millió forint értékű munkával újították fel a négy szinten, 3200 négyzetméter területen a lakó- és kiszolgálótereket. A beruházás zárásaként az szálló új bútorzatot is kap. Ez ősszel érkezik meg, addig a régi berendezést  felhasználva tették fogadóképessé az intézményt, hogy beköltözhessenek a dolgozók, akik számára a felújítás idejére az önkormányzati munkásszállóban biztosítottak lakhatást, amiért a főigazgató köszönetet mondott Balaicz Zoltán polgármesternek. 

Az önkormányzat és a kórház jó kapcsolatot fenntartva dolgozik együtt, és ez nemcsak a városkép szempontjából is fontos nővérszállói beruházás kapcsán állapítható meg, szögezte le Balaicz Zoltán. Utalt arra a programra is, aminek részeként az önkormányzat lakásokkal, valamint elektromos autókkal segíti a városban munkát vállaló orvosokat. A megyeszékhelyi egészségügyi intézmények fejlesztésére 2010 óta 9 milliárd forint érkezett. Ezt Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos említette meg az átadása kapcsán. A várossal közös cél lakhatást biztosítani a Zalaegerszegre érkező szakembereknek. E téren az egészségügy kiemelt prioritást élvez, tette hozzá. Arról is szólt, hogy a konferenciaturizmus erősödése is érezhető a városban. A beruházás az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával, az Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFő) koordinálásával zajlott le. A felújított orvos-nővérszálló szobái különböző komfortfokozatúak: egyágyastól az apartmanig, a lakókat közösségi tér, konditerem, jól felszerelt konyha, valamint mosó- és szárítógépek szolgálják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában