Vakáció a családoknak – Újra építik a közösséget

2022.06.27. 09:00

Újra várta a gyereket a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ programja, a családi vakáció

Két év kihagyást követően június 25-én, szombaton délután újra várta a gyereket a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ programja, a családi vakáció.

Mozsár Eszter

Gángó Mónika (balra) Daisy nevű kutyájával ismerkedik Laposa Hanna és édesanyja, Fitos Szilvia. Fotó: Pezzetta Umberto

A hagyományokhoz híven az Apáczai térre szervezték a délutáni kavalkádot, s az időjárás is kegyes volt, nem kellett az épületbe költözniük. Zsolnai Judit intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, a rendezvény célja, hogy tartalmas kikapcsolódást nyújtsanak a vakáció kezdetén a gyerekes családoknak. Évek óta elmaradtak a közös rendezvények, így végre újra együtt örülhettek egymásnak, az ingyenes program pedig jó alkalmat adott arra, hogy újra építsék közösségeiket, mondta a vezető.

A gyerekek többnyire a megszokott programelemekre számíthattak, így többek között az annyira népszerű kincskereső játékban mutatták meg ügyességüket, a játék végén jutalmat is kaptak. Emellett sportos és ügyességi feladatokkal, kézműves foglalkozásokkal készültek a szervezők. A Göcsej Kutya Klub jóvoltából az ugyancsak közkedvelt kutyás őrző-védő bemutatók szórakoztattak, emellett terápiás kutyákkal ismerkedhettek a gyerekek. Ezen kívül a tűzoltóautókat is érdeklődve figyelték, miközben igazi tűzoltás láthattak, természetesen ellenőrzött és biztonságos körülmények között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában