Labdarúgás

2022.06.28. 14:40

Az északír bajnoktól igazolt támadót a ZTE FC

Újabb edzőmérkőzést játszik a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata és újabb érkezőt jelentett be a klub: a kék-fehérek új játékosa Christy Manzinga, aki az északír bajnok Linfield együttesétől érkezik.

Kerkai Attila

Végh Gábor tulajdonos, Christy Manzinga és Dragóner Attila sportigazgató társaságában

Forrás: ZTE FC

A felkészülését a múlt hét elején kezdő ZTE FC szombaton már pályára lépett, amikor az FC Nagykanizsa vendége volt, szerdán pedig 18 órától (zárt kapuk mellett) Lendván a bosnyák bajnokság bronzérmese, a Banja Luka lesz az újabb ellenfél. A bosnyákok nemzetközi kupaindulók is, a Konferencia-ligában érdekeltek és a már a jövő héten pályára lépnek a feröeri Tórshavn ellen.

Kedden a ZTE FC egy újabb érkezőt jelentett be. Az adatlapja szerint kongói és francia állampolgárságú, 27 esztendős középcsatár, Christy Manzinga fiatalon, francia és belga csapatoknál kezdte európai pályafutását, majd Skóciában is szerepelt egy rövid ideig. Két éve szerződött az északír Linfield FC együtteséhez és a ZTE FC honlapjának tájékoztatása szerint ekkor történt meg pályafutásában is az áttörés. 2021-ben és idén is tagja volt a bajnokcsapatnak, sőt, a most zárult szezonban már 17 gólt lőtt és ezzel csapata házi gólkirálya lett.

Az, hogy a ZTE FC szerdai együttesében pályára lép-e, erről nincs információ, illetve annyi, hogy a héten várják a csatárt Egerszegre, hogy csatlakozzon a kerethez. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában