Az egészségügy ünnepe

2022.06.30. 06:50

Elismeréseket adtak át Zalaegerszegen a Semmelweis-napon

A járvány két esztendeje bizonyíték arra, hogy van miért hálásnak lennünk, köszönetet mondanunk az egészségügyben dolgozóknak.

Arany Gábor

A kitüntetettek: Nikitscher-Mohácsi Szilvia (balról), dr. Szél Szilvia, Tóthné Koller Mária, dr. Gróf Ulrike, Vargáné Tornyos Bernadett Vigh László és Balaicz Zoltán (jobbra) társaságában Fotó: A szerző

Ezt Balaciz Zoltán polgármester fogalmazta meg szerdán délután a Semmelweis-nap alkalmából tartott városi ünnepségen, amit a Tóka vendéglőben rendeztek meg. A polgármester úgy folytatta: a város egészségügyi alapellátásban dolgozóktól azt láthattuk, hogy minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a legjobban vészeljük át ezt a két esztendőt, mondta. Sokat sérültünk, embereket vesztettünk el, sokakat megviselt a vírus, és a város gazdasági helyzete. Az emberi kapcsolatok is megsínylették a járványt ls az egészség megőrzése talán legfontosabb feladat lesz ezek újraépítése, tette hozzá.

Mindenkinek lehet rossz napja, betegsége, családi problémája, de önök azok, akik ennek ellenére tudnak mosolyogni, támaszt adni, reményt kelteni, amikor segítséget kérve a gyógyuláshoz önökhöz fordulnak.  Ezért a város minden polgára nevében köszönet mondok, zárta szavait.

Az egészségügy jó működése nemzetstratégia érdek, jelentette ki Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, amikor köszöntötte az ünnepség résztvevőit. A gondolkodásunkban akkor is az első helyen kell állnia, ha háborúról szóló híreket hallva sokan hajlamosak megfeledkeznek róla. Ígéret van az egészségügyi dolgozók munkájához méltó bérek, feltételek biztosítására, hiszen az ország sikeres működésének egyik záloga, mondta.

A magyar egészségügy, a Semmelweis-nap alkalmából hosszú ideje kifejtett példamutató munkájuk iránti nagyrabecsülés jeléül az önkormányzat elismerésben részesítette dr. Szél Szilvia háziorvost, Nikitscher-Mohácsi Szilvia asszisztensnőt, Tóthné Koller Mária védőnőt, dr. Gróf Ulrike fogszakorvost, valamint Vargáné Tornyos Bernadett fogászati asszisztenst.

Idén harminc éve, 1992 óta ünnepeljük meg a magyar egészségügy napját, emlékezve arra is, hogy 1818. július elsején született meg Semmelweis Ignác, az anyák megmentőjeként tisztelt orvos. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában