Bejelentés

2022.09.28. 09:26

A zalaegerszegi önkormányzat tulajdonában és üzemeltetésében maradnak a helyi víziközművek és a Zalavíz Zrt.

Balaicz Zoltán polgármester tájékoztatása a közösségi médiában. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

zaol.hu

Balaicz Zoltán

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

"Kedves Zalaegerszegiek!

Az elmúlt napokban több tárgyalást is folytattam Budapesten a Zalavíz Zrt. (melynek 79 százalékban Zalaegerszeg önkormányzata a tulajdonosa) működésével, fejlesztéseivel és a helyi víziközmű vagyonnal kapcsolatban, de ezekről idő előtt nem számolhattam be Önöknek.

Tegnap egy újabb beruházást jelentettünk be, hiszen a KEHOP pályázati program keretében 1,7 milliárd forintos fejlesztéssel újítunk meg Zalaegerszeg területén 14 helyszínen ivóvízhálózatot, további 14 helyszínen pedig szennyvízhálózatot. Az elnyert pályázati támogatás 70 százalékos arányú (1,2 milliárd forint), a maradék 30 százalék önrészt (500 millió forint) pedig az önkormányzat biztosítja. A munkálatokkal a 28 helyszínen 2023. decemberére végeznek majd a szakemberek. A projektnek köszönhetően éves szinten 56 millió forint megtakarítást ér majd el a Zalavíz Zrt. az érintett hálózatok jövőbeli működtetése során. Az elmúlt másfél évtizedben közel 50 milliárd forint értékben sikerült megújítani különböző önkormányzati, állami és EU-s támogatásokkal a helyi közműrendszereket és közműhálózatokat, ezt a munkát a következő időszakban is szeretnénk folytatni.

Amint ismert, a kormány döntésének értelmében az elmúlt tíz évben (az emberek érdekében nagyon helyesen) nem emelkedtek a vízdíjak Magyarországon. Ugyanakkor a dolgozói bérek és az anyagköltségek igen, így a 2022-es évet a Zalavíz Zrt. mínusz 400 millió forintos eredménnyel zárja, amit a cég meg fog tudni oldani. Sajnos az európai energiaválság és az áram árának drasztikus növekedése miatt 2023-ban várhatóan 3,5 milliárd forinttal emelkedik a Zalavíz Zrt. villamosenergia költsége. A cég a legnagyobb fogyasztó, összehasonlításként az alábbiakban látható egy-egy intézmény éves villamosenergia felhasználása:
- Csillagközi Óvoda: 12.254 kWh/év
- Polgármesteri Hivatal: 136.184 kWh/év
- Hevesi Sándor Színház: 224.713 kWh/év
- Zalavíz Zrt.: 13.294.009, azaz közel 13,3 millió kWh/év

Ez nagyon nagy kihívás 2023-ra nézve, de a Zalavíz Zrt. az elmúlt hetekben felvázolt egy feszes takarékossági tervet, amellyel jelentősen csökkenthetőek a terhek.

Ezzel párhuzamosan a kormány kidolgozta a nehéz helyzetbe kerülő vízművek számára azt a szerintem korrekt segítségnyújtási programot, melynek lényege az, hogy az állam maximum 5 százalék részvénycsomaggal beszáll az adott vállalat tulajdonosai közé, tőkeemeléssel pedig helyreállítja a pénzügyi egyensúlyt. Egyébként a víziközművek törzsvagyonnak számítanak, az Alaptörvény értelmében azok csakis állami, vagy önkormányzati tulajdonban lehetnek és nem értékesíthetőek.

Az elmúlt napokban folytatott tárgyalások, a jelenleg zajló beruházások és a további fejlesztési tervek, valamint a szigorú takarékossági csomag alapján azt fogom javasolni az október 20-i közgyűlésen a képviselőtestületnek, hogy a Zalavíz Zrt-ben önkormányzatunk továbbra is maradjon 79 százalékos arányban tulajdonos, a víziközművek pedig ugyancsak változatlan formában működjenek tovább. Ezzel párhuzamosan felkérjük Arnhoffer András elnök-vezérigazgató urat és a vállalat menedzsmentjét, hogy a takarékossági intézkedési tervet következetesen hajtsák végre, tegyenek meg mindent a cég 2023-as pénzügyi stabilitása érdekében és rendszeresen számoljanak be a költségvetési helyzet (különös tekintettel az energiaárak) alakulásáról.

A döntést az október 20-i közgyűlés jogosult meghozni.

Jelzem továbbá, hogy egyéb tárgyalások is folynak az európai energiaválság elmúlt napokban általam ismertetett zalaegerszegi hatásainak enyhítése kapcsán. Amit tudok (várhatóan októberben), ezekről is beszámolok!" – – írja Balaicz Zoltán polgármester közösségi oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában