Labdarúgó NB III.

2023.01.28. 18:00

Tizennégy gólt rúgott a Nagykanizsa

A labdarúgó NB III Nyugati-csoportjának február 12-ei rajtjára készülő mindhárom zalai csapat játszott előkészületi mérkőzést szombaton. A két győzelmet és egy vereséget pedig vélhetően bármelyik bajnoki fordulóban elfogadnák majd mérlegnek a szurkolók.

Varga Andor

Fotó: Szekeres Péter

ZTE FC II. - Komáromi VSE 2-1 (1-0)
Zalaegerszeg.
ZTE II.: Németh (Sinkó) - Király, Dóczi (Bolla), Bedővári, Jóna - Kámi (Mulasics), Dobos, Györe - Bedő, Kovács (Varga), Papp (Fábián). Edző: Koller Zoltán.


A zalai gólszerzők: Bedő, Kovács.
A házigazda edzője, Koller Zoltán elmondta: a szintén az NB III Nyugati-csoportjához tartozó Komárom elleni mérkőzés jól szolgálta a felkészülésüket, és ezúttal már az eredményre sem lehetett panasz. A helyzetek alapján kialakulhatott volna nagyobb különbség is, a lényeg azonban az, hogy szépen alakul a játék a bajnoki rajtra. A ZTE a múlt hét közepén a szlovén Lendva ellen is játszott egyébként egy felkészülési mérkőzést, és akkor 2-1-re kikapott. A bajnoki főpróba pedig szombaton (február 4.) 13 órakor, ugyancsak hazai környezeben következik a Teskánd ellen.

Illés Akadémia U19 - Technoroll-Teskánd KSE 2-2 (2-0)
Szombathely.
Teskánd: Pergel D. - Sipőcz (Gyarmati), Bekő (Bedő M.), Vert, Kovács, Hetesi, Kiss, Szinai (Szabó), Horváth, Bontó, Szökrönyös (Lórántfy). Edző: Pergel Attila.
G.: Szabó (2).
A Teskánd végig fölényben játszott a vasi fiatalok ellen, akik közt az NB II-es Haladás VSE-ből több visszajátszó is helyet kapott ezúttal. A szünet előtt, balszerencsés körülmények között két gólt is kapott a Teskánd, mely azonban a félidőben rendezte a sorokat és a folytatásban egyenlíteni is tudott. A zalai edző, Pergel Attila szerint a mérkőzés megmutatta hogy a bajnok rajtig még a helyzetek kihasználásában kell előre lépnie csapatának, de látható volt az is, hogy a fiatal együttes játéka szépen alakul.
A keret pedig már készen is van, miután a Teskánd éppen szombaton nyélbe ütött két igazolást. Az Illéstől Horváth József került hozzájuk (ő már pályára is lépett a találkozón), a Haladástól pedig visszakerül a gárdába Nagy Richárd. A Teskánd a ZTE II. elleni főpróba előtt szerdán még újra Szombathelyen játszik edzőmeccset, a Király SE ellen.

FC Nagykabizsa - Dombóvár 14-0 (7-0)
Nagykanizsa.
FCN: Borsi (Bocskai) - Szabó (Józsa), Szanyi, Bencze, Varga - Godzsajev (Kretz), Szilágyi (Kószás), Szökrönyös D.- János, Török (Hajdinger), Lőrincz (Sági). Edző: Gombos Zsolt.
G.: Kószás (3), Lőrincz (6), János (2), Sági, Szilágyi, Szabó.
A Tolna megyei I. osztályú bajnokság éllovasa volt a vendég Kanizsán, a két csapat közti különbség pedig még nagyobb is lett annál, amit az osztálykülönbség indokolna.
- A felkészülés legkeményebb hetén vagyunk túl, azt hittem, kicsit enervált lesz a csapat, de a fiúk remekül teljesítettek - fogalmazott Gombos Zsolt. - Elégedett vagyok a hozzáállással, az eddig elvégzett munkával, a bajnoki rajtra készen leszünk.
A Nagykanizsa kedden este fél hétkor játszik edzőmeccset hazai környezetben, a Semjénháza ellen, a bajnoki főpróba pedig vasárnap 11 órakor következik Kanizsán, a horvát harmadosztályú Kapronca ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában