Murakeresztúron a megyei bajnokot győzték le

2023.06.01. 14:00

A polgármester lőtte a Magyar Kupa főtáblájára a falu csapatát

Nem mindennapi forgatókönyv szerint alakult a labdarúgó Zala Megyei Kupa ötödik helyéért zajló Deák Gizmó Murakeresztúr-Semjénháza találkozó, amit végül a házigazda nyert meg, méghozzá úgy, hogy a győztes gólt a település polgármestere, Polgár Róbert lőtte a 89. percben, két perccel a pályára lépése után. A válaszra már nem jutott idő, és a 2-1-es siker egyben azt is jelenti, hogy a Murakeresztúr lesz ott a Magyar Kupa országos főtábláján.

Kerkai Attila

Polgár Róbert (a képen elöl, sárga mezben, jobbról a második) ugyanolyan csapattag, mint bárki más, csak éppenséggel ő a település polgármestere...

Forrás: ZH

Szerdán nemcsak a Zala Megyei Kupa döntőjét, a Zalaszentgrót-Csesztreg találkozót rendezték meg, melyet a Csesztreg nyert 4-0-ra, hanem a Magyar Kupa főtáblájára kerülés szempontjából sorsdöntő ötödik helyért kiírt helyosztót is. Zala vármegyéből öt csapat jut fel az ősszel induló MK-küzdelmekbe, a legjobb négy helye már biztosított volt. Az ötödik feljutó kiléte pedig a Deák Gizmó Murakeresztúr-Semjénháza találkozón dőlt el. Ahogy mondani szokás, volt ott minden...

A megyei II. osztályban ezüstérmesként zárt Murakeresztúr és a megyei I. osztály friss bajnoka, a Semjénháza csapott össze. Az esélyesebbnek tartott Semjénháza szerzett vezetést, hogy aztán Visnovics Lászlót, a hazaiak edzőjét reklamálás miatt kiállítsák. Majd jött az egyenlítés és egy csere a 86. percben, amikor Murakeresztúr polgármestere, Polgár Róbert lépett pályára. A történet innen filmbeillőnek is nevezhető, hiszen egy szöglet után a kipattanó labda hozzá került, és nem hibázott a polgármester! Ezzel 2-1-re győzött a Murakeresztúr, amely ott lesz az MK-főtáblán.

Visnovics László, a murakeresztúriak edzője ismert szereplője Zala futballjának. Anno a legendás N. Olajbányász csapatának volt az oszlopos tagja, szerepelt vele az NB I-ben is, majd edző lett. A mostani siker számára nagyon fontos, de a kiállítást nem érti.

– Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen olyan sorozatot értünk el, amire így kell emlékezni – mondta Visnovics László, még szerda este azon melegében, hogy legyőzték a Semjénházát. – A megye egyes csapatok közül a Hévízt, a Zalalövőt és most a megyei bajnok Semjénházát vertük ki, az elmúlt két hónapban nem is tudom már, hány mérkőzést játszottunk. Ott leszünk a főtáblán, de azt nem tudom, hogy miért kellett kiállítani. Lehet, hogy nem ülhetek majd a kispadra, amikor eljön a mérkőzés ideje... Mit mondjak, rossz érzés (itt említ egy másik szót is, de ezt nem idézzük... - a szerző), de istenem... A polgármestert rendszeresen beállítom, általában tíz-tizenöt percekre szokott beszállni. Jól játszik, bátor, nem fél senkitől, most is jól érkezett és bevágta a kipattanót. Óriási ünneplés volt, és elmondhatom: jól döntöttem, amikor Kanizsáról jó tíz éve visszajöttem edzősködni a falumba.

A főszereplő természetesen Polgár Róbert, Murakeresztúr polgármestere. Negyvenhárom esztendősen is aktív, a megyei II. osztályban a szezon során tíz alkalommal lépett pályára. Négy gólt szerzett, de a legfontosabbat alighanem szerdán.

– Igyekszünk... – jegyezte meg szerényen, amikor megkerestük őt is. – Felemelő érzés és büszkeség egyben, de ebben a helyzetben az alázat is szükséges... Mert nem csak nekem köszönhető ez, hanem a csapat érdeme a főtáblára kerülés. A hab a tortán most nekem jutott, de nem azért, mert kirobbanó formában lennék... Nekem inkább a hátteret kell megteremtenem a csapat számára.

Polgár Róbert története amúgy sem mindennapi. Erről elég csak annyit említeni: Murakeresztúr plébánosaként is futballozott már...

– Kétezertizenháromban néhány baráttal közösen indítottuk újra az itteni futballcsapatot - mesélte. - Pap voltam, de kétezertizenhatban kiléptem a papság kötelékéből. Úgy éreztem, tiszta vizet kell önteni a pohárba, ezt felvállaltam. Azóta családom van, három gyermeken, négy éve pedig megválasztottak polgármesternek a településen. Ami fontos, hogy a futballal is tudunk közösséget teremteni a faluban. Történelem a főtáblára jutás a csapat életében, de nagy álmunk, hogy a megyei egybe is feljussunk. Most egy ponttal lemaradtunk ebben a versengésben a Böde mögött, viszont kárpótol bennünket ez a mostani siker. Nem győzöm én sem dicsérni a fiúk hozzáállását, és egy csapatnak sincs olyan szurkolótábora ebben az osztályban, mint nekünk. Nem egy idegenbeli mérkőzésre busszal is elkísértek minket.

A Murakeresztúr tehát várhatja a Magyar Kupa első körének sorsolását, s ne legyen kétsége senkinek afelől: a polgármester akkor is pályára lép majd...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában