PL: Jesus-dupla itt, könnyed Manchester City-diadal ott

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.13. 18:15
null
Gabriel Jesus a két gólja mellett két gólpasszt is kiosztott (Fotó: Getty Images)
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2. fordulójában az Arsenal hazai pályán 4–2-re legyőzte a Leicester Cityt, míg a Manchester City 4–0-ra verte meg a Bournemoutht. Nem bírt egymással a Southampton és a Leeds, ahogyan a Brighton és a Newcastle sem. Mitrovics lábában pedig ott volt a Fulham idénybeli első győzelme.

 

Könnyedén győzte le a bajnoki címvédő Manchester City a Bournemoutht az angol bajnokság második fordulójában. Pep Guardiola együttese már az első félidőben eldöntötte a találkozót, 3–0-val vonultak szünetre a felek. A 19. percben Erling Haaland passzából talált be Ilkay Gündogan, majd a 31. percben Kevin De Bruyne tört be középre, és egy csel után külsővel szerzett gólt. Hat perccel később De Bruyne gólpasszt is adott, ezúttal Phil Foden vette be Mark Travers kapuját.

A második játékrészben kisebb-nagyobb helyzeteket alakítottak ki a hazaiak, a következő gólra azonban a 79. percig kellett várni. Joao Cancelo a bal oldalon cselezte ki ellenfelét, középre tette a labdát, amely megpattant Jefferson Lerma lábán, és a kapuban kötött ki. 4–0

Az Arsenal Gabriel Jesus remek teljesítményének is köszönhetően 4–2-re megverte a Leicestert. A nyáron érkező brazil támadó a 23., majd a 35. percben is gólt szerzett. A második félidő elején William Saliba hibázott, és öngólt fejelt. Sokáig azonban nem örülhetett a Leicester, Granit Xhaka révén két perc múlva ismét megrezzent Danny Ward hálója (3–1). Ehhez hasonló gyors gólváltás történt húsz perccel később, James Maddison ismét visszahozta a meccsbe Brendan Rodgers együttesét, de Gabriel Martinelli gyorsan válaszolt, kialakítva a végeredményt.

0–0-s döntetlent játszott egymással a Brighton és a Newcastle. Az előző fordulóban a Manchester Unitedet legyőző hazaiak ezen a találkozón több helyzetet alakítottak ki, mint a „szarkák”, ám a kaput nem tudták bevenni.

Rodrigo duplájának köszönhetően 2–0-ra is vezetett a Leeds United a Southampton vendégeként, a hazaiak azonban Joe Aribo és Kyle Walker-Peters góljával egalizáltak, és egy pontot otthon tudtak tartani. 2–2

Alekszandar Mitrovicsot az előző fordulóban igazi hősként ünnepelték Fulhamben, miután kétszer is bevette Alisson kapuját a Liverpool ellen. A Wolverhampton elleni találkozó után azonban miatta is szomorkodhatnak a csapat szurkolói, a szerb csatár 0–0-s állásnál, büntetőt hagyott ki a hajrában. A tíz percre nyúló hosszabbítás sem volt elég a csapatoknak a gólszerzésre, így maradt a gól nélküli döntetlen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Arsenal–Leicester City 4–2
(Jesus 23., 35., Xhaka 55., Martinelli 76., ill. Saliba 53. – öngól, Maddison 74.)
Brighton–Newcastle United 0–0
Manchester City–Bournemouth 4–0
(Gündogan 19., De Bruyne 31., Foden 37., Lerma 79. – öngól)
Southampton–Leeds United 2–2 (Aribo 72., Walker-Peters 81., ill. Rodrigo 46., 60.)
Wolverhampton–Fulham 0–0

KORÁBBAN
Aston Villa–Everton 2–1
(Ings 32., Buendía 86., ill. Digne 87. – öngól)

KÉSŐBB
18.30:
Brentford–Manchester Unied (Tv: Spíler1)

Vasárnap
15.00:Nottingham–West Ham United (Tv:Spíler1)
17.30:Chelsea–Tottenham (Tv:Spíler1)

Hétfő
21.00
Liverpool–Crystal Palace (Tv:Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 2 2 6–0 +6 6
2. Arsenal 2 2 6–2 +4 6
3. Newcastle 2 1 1 2–0 +2 4
4. Leeds United 2 1 1 4–3 +1 4
5. Brighton & Hove Albion 2 1 1 2–1 +1 4
6. Tottenham 1 1 4–1 +3 3
7. Chelsea 1 1 1–0 +1 3
8. Aston Villa 2 1 1 2–3 –1 3
9. Bournemouth 2 1 1 2–4 –2 3
10. Fulham 2 2 2–2 0 2
11. Liverpool 1 1 2–2 0 1
11. Brentford 1 1 2–2 0 1
13. Wolverhampton 2 1 1 1–2 –1 1
14. Leicester City 2 1 1 4–6 –2 1
15. Southampton 2 1 1 3–6 –3 1
16. Manchester United 1 1 1–2 –1 0
17. Everton 2 2 1–3 –2 0
18. West Ham 1 1 0–2 –2 0
18. Nottingham Forest 1 1 0–2 –2 0
18. Crystal Palace 1 1 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik