PL: „Az ügyvédem nélkül nem nyilatkozom” – Klopp a Chelsea költekezéséről

Vágólapra másolva!
2023.02.04. 11:52
null
Jürgen Klopp nem érti, hogyan tudott ennyit költeni a Chelsea (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool menedzsere a Wolverhampton elleni bajnoki meccs előtt tartott sajtótájékoztatón mondta el a véleményét a Chelsea átigazolásairól. Pep Guardiolát, a Manchester City trénerét is erről kérdezték, a spanyol szerint nem az ő dolga ezzel foglalkozni, de még élénken él benne az, amikor csapatát akarták eltiltani.

Hiába köszönhet sokat a VAR-nak a Liverpool, Jürgen Klopp menedzser csapata így is elég rosszul áll. Az idei három bajnoki mérkőzésén összesen csak egy pontot és egy gólt szerzett, az FA-kupából pedig kiesett. Szombaton tehát győznie kell a Wolverhampton otthonában, ha nem akar még jobban leszakadni az élmezőnytől. Aztán következik az Everton elleni derbi, a Newcastle United elleni csata, majd a Real Madrid elleni hazai BL-nyolcaddöntő. Jürgen Klopp a hétvégi összecsapás előtt elmondta, néhány játékosa formán kívül van, valamint odaszúrt kicsit a télen rengeteg pénzt költő Chelsea-nek: „Az ügyvédem nélkül nem nyilatkozom – mondta nevetve Klopp. – Nem értek az üzletnek ehhez a részéhez, de nem értem, hogyan lehetséges ennyit költeni új futballistákra…” – idézte a német szakvezetőt a Liverpool Echo.

Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere a témával kapcsolatban elmondta, nem érdekli, hogy más klub mennyit költ, ugyanakkor tudja, mi történne, ha a City költene ennyit.

„Természetesen nekünk is szükségünk van jó játékosokra, ahogy a Chelsea-nek, az Arsenalnak, a Liverpoolnak és a Unitednek is – abban egyetértünk, hogy jó játékosok nélkül nem lehet nyerni, nemcsak itt, a Premier League-ben, hanem Európában sem. Költeni kell, a jelenlegi piac miatt sokat is. Hogy a Chelsea hogyan csinálja, az nem az én dolgom. Vannak előírások és szabályok, nem felejtem el, nyolc vagy kilenc csapat küldött levelet a Premier League-nek, hogy tiltsanak el minket (2020-ban, amikor a Cityről kiderült, hogy megsértette a pénzügyi fair play szabályait – a szerk.) – fogalmazott Guardiola.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
SZOMBAT

16.00:Wolverhampton Wanderers–Liverpool (Tv:Match4)
VASÁRNAP
17.30:Tottenham Hotspur–Manchester City (Tv:Spíler1)– élőben az NSO-n!

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal19162145–16+2950
2. Manchester City20143353–20+3345
3. Newcastle United
20109133–11+2239
4. Manchester United20123532–25 +739
5. Tottenham Hotspur
21113740–31 +936
6. Fulham2295832–30 +232
7. Brighton & Hove Albion1994637–27+1031
8. Brentford2079432–28 +430
9. Chelsea2186722–21 +130
10. Liverpool1985634–25 +929
11. Aston Villa2084823–27 –428
12. Crystal Palace2066818–27 –924
13. Nottingham Forest2056916–35–1921
14. Leicester City20531228–35 –718
15. Leeds United1946926–33 –718
16. West Ham United
20531217–25 –818
17. Wolverhampton20451112–30–1817
18. AFC Bournemouth20451119–42–2317
19. Everton20361115–28–1315
20. Southampton20431317–35–1815
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik