PL: Casemiro vagy Partey? A Newcastle ásza szerint van náluk jobb is középen

Vágólapra másolva!
2023.02.08. 13:18
null
Tripper szerint jelenleg van náluk jobb a középpálya közepén (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United egyik kulcsemberét, Kieran Trippiert arról kérdezték Rio Ferdinandék, hogy Casemiro vagy Thomas Partey a jobb középpályás – hívta fel a figyelmet a Sportbible.

A „szarkák” klasszisa a Manchester United és az Arsenal klasszisa között nem tudott választani, mindkettőjüket nagyszerű középpályásnak tart, viszont amikor Rio Ferdinand arra volt kíváncsi, hogy Thomas Partey vagy Declan Rice a jobb, az utóbbit mondta. Úgy véli, a West Ham United csillaga egy fantasztikus játékos, akit többek között a játékintelligenciája és a helyezkedése miatt is dicsért.

„Nagyszerű futballista, minden bizonnyal az egyik legjobb abban, amit csinál” – tette hozzá, majd megkérdezték tőle, hogy Casemiro elé is helyezi-e őt, és arra is igennel felelt.

Declan Rice a nyáron már jó eséllyel elhagyja a West Hamet (Fotó Getty Images)
Declan Rice a nyáron már jó eséllyel elhagyja a West Hamet (Fotó Getty Images)

Ferdinand ezt követően beemelte a beszélgetésbe Michael Carricket, aki szerinte szintén egy olyan típusú játékos volt, akit sohasem halmoztak el dicséretekkel, nem játszott látványosan, ugyanakkor nagyon fontos szerepet töltött be a pályán.

Trippier hozzátette, hogy a Carrick és Rice-hoz hasonló futballistákat a védők mindig nagyra értékelik.

A Newcastle ásza egyébként azt is elárulta, Harry Kane volt a legjobb játékos, akivel valaha egy csapatban játszott, de például Kokét is megemlítette.

Mint arról beszámoltunk, Rice-t a Chelsea és az Arsenal is vinné a nyáron, és akár 100 millió fontot is fizetnének érte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik