Család

Öt gyermekéről beszélt a magyar tévés, Petrovics-Mérei Andrea

Bors

Létrehozva: 2022.08.14.

Sportos családban nőtt fel és él.

Petrovics Mérei Andrea, az MTVA sportriportere igazából testnevelő tanárnak készült, elvégezte az egyetemet, sőt tanított is, majd mert mindig és mindenhogy a sporttal akart foglalkozni, a sportközvetítések voltak a kedvencei, a riporteriskola befejezése után, valamikor 1996 végén beadta jelentkezését a televízióhoz, a Telesport szerkesztőségébe, amelyet akkor a legendás Knézy Jenő vezetett. A debütálást követően az egyik kereskedelmi tévéhez igazolt át. 2007 óta újra a köztévé gárdáját erősíti.

Természetesen az atlétikával kezdtem a pályafutásomat, majd jöttek sorban a férfias sportok. A profi ökölvívás és a labdarúgás. Szerencsére a TF jó alapokat adott, nem vesztem el a különféle sportágak sűrűjében.

 

Édesapja Mérei László, az atléták korábbi kapitánya. Mit szólt, amikor szembesült a ténnyel, hogy lányából sportriporter lett?
- Mivel akkor már volt egy – apa szavaival élve – egy rendes szakmám, mindenben a segítségemre volt.

Miközben rengeteget dolgozik, alig akad olyan nap, hogy ne tűnne fel a tévé képernyőjén, miközben, egy másik nem kis feladatot is megold évtizedek óta. Öt gyereket nevelnek férjével, a vízilabda tréner, Petrovics Mátyással.
Unatkozni nem volt időnk, az biztos. Azt is vallom, egyedül nem ment volna. Kellett hozzá a családi háttér, a férjem, a szüleim. Viszont, négyen már majdnem felnőttek. Máté most végez a Corvinuson, Vanda és Márk készül az egyetemi évekre, Kinga pedig az érettségi előtt áll. A legkisebb, Bence ötödikes. Természetesen sportolnak, sportoltak. Vanda például műugró volt, Kinga utánpótlás-válogatott vízipólós, Bence pedig, talán nem véletlenül, a vízilabdába szerelmesedett bele. A nagyfiúk is versenyszerűen úsztak.

 

 

Nőként az egyik, ha nem a legnépszerűbb műsorvezető, riporter a tévénézők szerint…
Ha így van, ennek nagyon örülök. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan sportágak is jutottak nekem, amit rengetegen néznek, követnek, mondhatom a legnépszerűbbek a szurkolók körében. Ilyen például a labdarúgás is. Már évek óta egyre több női műsorvezető van a labdarúgó meccsek közvetítésekkor a tévékben, szeretném azt hinni, hogy ez már nem is téma.

 

A közeljövőben milyen feladat vár Petrovics-Mérei Andreára?
Rengeteg feladat vár rám ősszel is, például ismét tanítok majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol a leendő média-újságíró és szerkesztő kollégákat segítem majd felkészíteni a szakmánkra. Néhány napon belül zárul a jelentkezési időszak, és ilyenkor mindig van bennem egyfajta várakozás, hogy találkozhatok egy majdani kiemelkedő sportújságíróval. Ami a saját sportszakmai munkámat illeti, hamarosan Münchenből az Európa-bajnokságokról tudósítok, ahol kilenc olimpiai sportágban, összesen 177 számban méri össze tudását 50 ország körülbelül 4700 sportolója. Én az atlétika Eb-t követem majd nyomon és készítem az interjúkat. Utána jönnek a magyar labdarúgó-válogatott őszi meccsei és az év végén a katari világbajnokság.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481508
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget