Csalfa

Istenes Bence elárulta, kire cserélné le Csobot Adélt

Létrehozva: 2022.12.08.

A műsorvezető öngólt lőtt a saját műsorában, hiszen a pikáns kérdésekre neki is válaszolnia kellett. Beszélgetőpartnerei pedig Istenes Bencét sem kímélték...

Az elmúlt hetekben Istenes Bence az IstenEst című műsorában sok rajongó szerint nem tudta hozni a kezdeti lendületet: a nézők szerint a szereplők mostanában túl komolyra vették a figurát. Aligahem a tévés hallgathatott a kritikákra, ugyanis újra olyan felhőtlen és laza a hangulat, mint a kezdetek kezdetén. Meghívott vendégeivel, Járai Mátéval, Fluor Tomival, és a dzsungelt is megjárt színésszel, Varga Ádámmal beszélgettek saját korlátaikról az elköteleződésről. 

Istenes Bence, Csobot Adél, fotó Szabolcs László
Bence tíz éve alkot egy párt Adéllal. Eddig két gyermekük született  Fotó: Szabolcs László

A fiúk először azt fejtegették, vajon melyikőjük jönne össze komolyabban egy buliban megismert lánnyal. Kiderült, Bencének Csobot Adél előtt sem volt sok egyéjszakás kalandja, így nem is igazán tudta átérezni a többiek kijelentését, akiknek semmi gondjuk a könnyebb vérű nőkkel. Úgy tűnik, ő romantikusabb alkat ennél...

– Nekem kategóriáim vannak a szerelemben. Én korábban is máshogy gondolkoztam a női nemről, nem szeretem, ha valaki könnyen adja magát, azzal én nem tudok hosszabban tervezni…Valahogy elvész az izgalom. Első estén látsz mindent… – fejtette ki bővebben Bence a témát. Ekkor talán még nem is sejtette, milyen galibába keveredik. Később ugyanis a Kiss, marry, kill nevű játék keretében neki is el kellett árulnia, kire cserélné le Adélt, azaz kihez menne hozzá, kit csókolna és ölne meg.

Nehéz ez, de akkor itt vannak a válaszaim: Kovács Patríciát venném el, csókolnám Dobos Evelint, és szegény Trokán Nóri maradt a végére…

 – válaszolt Bence, aki hozzátette, hogy természetesen sem Adélt nem cseréli le, sem Nórit nem tervezi eltenni láb alól.

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/zK0UC5JtNUaB0tAkkNVlaeix8wGpbqhJWzdn76XiEjo/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI5ODgxMGJmNGFkZTQ5ZGViNGRiNTliY2ZhODZmMDRm.jpg
Ezt ne hagyd ki!

„A műsor közben nem akartam erről beszélni” - Istenes Bence kitálalt fájdalmas érzéseiről Csobot Adéllal kapcsolatban

Az énekesnő más férfival került intim helyzetbe.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...