Szívszaggató

„A legjobb apa, akit egy fiú kívánhat” – fejfájása után hirtelen elhunyt a családfő

K.C.

Létrehozva: 2023.05.30.

Hatalmas űrt hagyott maga után az édesapa, aki nem tudta legyőzni daganatos betegségét.

Több mint 40 év kemény munka után Andrew Rees már alig várta a megérdemelt nyugdíjas éveket. Itt volt az ideje, hogy feltegye a lábát és élvezze a hátralévő életét Janettel, középiskolai szerelmével, aki 35 éve a felesége. 

műtét, operáció, kórház, Pexels illusztráció
Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

Egy nap azonban Andrew-nak hirtelen erős fejfájása lett, amit a családja először csak migrénnek hitt. Hamarosan a fájdalom olyan erős lett, hogy Andrew képtelen volt kommunikálni, és a családjának nem maradt más választása, mint hogy bevigyék a carmartheni Glangwili kórházba.

A család legrosszabb félelmei igazolódtak be, amikor olyasmi történt, ami néhány nappal korábban még elképzelhetetlen volt. Az orvosok egy daganatot találtak a családfő fejében, amit megműtöttek. Andrew ezután kemoterápián és sugárkezelésen esett át. 

- Apa egy régimódi fickó volt. Soha nem volt beteg, és egy napot sem hagyott ki a munkából. De azon a napon, amikor fejfájásra panaszkodott, az egyre rosszabb lett, egészen addig a pontig, amikor már összecsuklott a fájdalomtól. Tényleg nagyon gyorsan romlott az állapota - emlékezett vissza a drámai pillanatokra a fia, Stuart.

Néhány hónappal később az agydaganata visszatért és Andrew gyors ütemben épült le. Családjának végig kellett néznie, ahogy napról-napra egyre jobban elveszíti önmagát. 

- Apa volt a mindenünk. A legjobb apa, akit egy fiú kívánhat. Ő volt a család élete és lelke. Nagyon vicces figura volt, aki mindig azt mondta nekünk, hogy menjünk ki, és csináljunk valamit. Ez mindannyiunknak segített abban, ahogyan nap mint nap éljük az életünket, és ez segített nekünk, mint családnak abban, hogy megpróbáljuk a lehető legjobban túltenni magunkat a halálán – tette hozzá Stuard.

14 hónappal az első diagnózis után Andrew a Carmarthenshire-i Llangadogban lévő otthonában halt meg, családja körében. A férfi 58 éves volt.

Édesapja emlékére Stuart már több ezer fontot gyűjtött össze az Agytumor Jótékonysági Alapítvány számára.

(VIA)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713468311
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713468311
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713468311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713468311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze