Videó

Soha nem látott felvételek a hétfőn leomlott homlokzatú ház elől

Létrehozva: 2022.06.28.

Módosítva: 2022.06.28.

Most tette közzé a katasztrófavédelem azokat a képsorokat, amiket a hétfői nap folyamán, a mentési munkálatok során készítettek.

Forrás: Katasztrófavédelem

Hétfőn délelőtt háromnegyed tíz körül hatalmas zajjal omlott le Budapest VI. kerületében a Jókai utca 1. alatt lévő ház tető homlokzata. Először az alatta lévő erkélyeket döntötte le, majd a több tonnányi törmelék az utcára hullott. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a történteket.

Mindamellett, hogy az anyagi kár is jelentős, több személyi sérülés is történt. a legsúlyosabban az Operettszínház táncosnője sérült meg: koponyasérülést, gerincsérülést, valamint belső sérüléseket szenvedett. Niki épp a párjával, kéz a kézben sétálgatott az utcán, amikor megtörtént a baj. 

– Nagy zajra lettünk figyelmesek, felnéztünk, és láttuk, hogy zuhan az egész épület. Elkezdtünk szaladni, de a kezünk szétcsúszott. Három, négy percig nem láttam semmit a porfelhőtől, ezért hangosan kiabáltam Nikinek. Végül eszméletlenül találtam meg őt a törmelékek alatt – mesélte Benjamin a Borsnak.

A katasztrófavédelem most hozta nyilvánosságra a helyszínen, a mentési munkálatok közben készített videót, melyen pontosan látszik, milyen pusztítást hagyott maga után a leomló épületrész.

 

Luxuslakásokat építettek

A Portfolio megtudta: az érintett házban épp átalakítás zajlott, 15 luxuslakást kívántak kialakítani a tetőtérben. A 70-180 négyzetméter alapterületű lakásokat 150-400 millió forint közötti áron kínálták volna eladásra, lett volna köztük egy-, kettő-, de háromszintes lakás is.

https://cdn.borsonline.hu/2022/06/Rhkuult4wMqRgMzRFGChtLDUzMXNxqXJn4W1IQs-Q8o/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcxODc1Y2VjNjYwMzQ3ZTU5MTI5OGEzM2I2NGIxMzNj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Újabb döbbenetes hírek a belvárosi épületomlásról: Megszólaltak a szemtanúk – videó

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713914
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713914
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét