Lebukás

Kiderült: ezzel az ismert zenésszel jött össze Sáfrány Emese

S.M.

Létrehozva: 2022.07.07.

Módosítva: 2022.07.07.

Sáfrány Emese hónapokkal a szakítása után újra boldog. Legalábbis elindult ezen az úton. Erre lehet következtetni abból, hogy a minap a Duna-parton látták TNT Intivel szorosan összefonódva sétálni. A légtornász a Borsnak elismerte új, kibontakozóban van a kapcsolatuk…

Forrás: Facebook

Sáfrány Emese április elején jelentette be, hogy közel négy év után gyermeke édesapjával, Ádámmal úgy döntöttek, külön utakon folytatják. A légtornász azóta sem nyilatkozott a szakításukról, az utóbbi időszakban egyéves kisfiára, Nolenre koncentrált. Úgy tűnik, végre sikerült lezárnia a múltat, és tovább tudott lépni. A Bors egyik olvasója kedd este látta a Duna-parton sétálni a TNT zenekar egyik tagjával, Zuber Krisztián Intivel.

 

„Nem tagadom”

A helyzet félreérthetetlen, így a Bors a hozzánk eljutott információval kereste meg Emesét, akit nagyon váratlanul ért a hívásunk, de röviden és tömören reagált lapunknak.

Nem tagadom, láthattak miket, de a részletekről sem most, sem később nem szeretnék beszélni. Mindenki tudja, hogy Ádámmal hónapok óta külön vagyunk. A bejelentésünket jóval megelőzte a szakításunk. Az eltelt időben folyamatosan azon dolgoztam, hogy lezárjam a múltamat, a kapcsolatomat a gyermekem édesapjával. Ahogy ez sikerült, én is sokkal nyitottabb lettem a világ felé – kezdte Emese, majd hozzátette, Intivel még 2020-ban, A Konyhafőnök című főzőműsor forgatásán ismerkedtek meg.

Zuber Krisztián
Emese és Inti 2020-ban, A Konyhafőnök forgatásán ismerkedett meg. Akkor még mindketten kapcsolatban éltek, semmi nem alakult ki közöttük. Fotó: RTL Klub

„Nagyon jól éreztük magunkat”

Fontos tisztázni, hogy akkor még mindketten párkapcsolatban éltünk, semmi sem alakult ki közöttünk. Egy ideje kezdtünk el beszélgetni, és ezáltal kerültünk közelebb egymáshoz. Azon most mindketten elmosolyogtunk, hogy az első komoly randink alkalmával úgymond lebuktunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindketten ismertek vagyunk, és nem is akartunk bujkálni, de egyelőre nem szerettük volna a köztünk, alakulóban lévő kapcsolatot a nagyvilág elé tárni. 

Nagyon jól éreztük magunkat, kedveljük egymást, de a jövőben ezzel és a magánéletünkkel kapcsolatban nem kívánunk nyilatkozni. Nem tartottunk még ott, hogy mi ezt nyilvánossá tegyük – jelentette ki a csinos édesanya.

Lezárta a múltat gyermeke apjával

Mindenkit megdöbbentett Emese, amikor három hónappal ezelőtt egy közleményben, a közösségi oldalán tudatta, hogy véget ért párjával a kapcsolata. Mint a magánélete nagy részét, ezt is szerette volna megtartani magának, ám végül úgy döntött, egyszer és utoljára beszél a szakításukról.

– Úgy látszik ez az év a szakítás éve… Nem gondoltam volna, hogy előbb-utóbb idáig jutunk és nyilvánossá kell tennem ezt a hírt, de sajnos Ádámmal már egy ideje különváltak útjaink. Egy közös célunk megmarad az életben, mégpedig az, hogy fiunkat szeretetteljes környezetben neveljük fel és a lehető legkevesebbet érzékeljen ebből a helyzetből. Valamiért így kellet alakulnia és most jött el az a pont, hogy lezárul egy fejezet a közös életünkben. Őszintén köszönöm neked ezt a közel 4 évet, a rengeteg nevetést, élményt, szenvedélyt, barátságot, a sok tanítást, amire melletted jöttem rá és természetesen fiunkat Nolent, hogy általad anya lehettem – forgalmazott a légtornász.

https://cdn.borsonline.hu/2022/06/s0f-Wd8qrPnL9wOdQUIHL7kb60GyqUcbd8CkVGFRBhw/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhYTJhNzQ4OTQ2ZjRjOGZiNmRmNzg3NzljNDg3N2U0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Szakítás után randizás és új kapcsolat? Sáfrány Emese mindent elárult

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...