Öngyilkos

Halott férfit találtak Pestszentlőrincen, már több hónapja végezhetett magával

Bors

Létrehozva: 2023.03.26.

János hónapok óta nem mutatkozott, amit a szomszédok furcsállottak, de nem gondolták, hogy baj történt. Aztán felfigyeltek valamire...

"Én magam mentem el a rendőröknek szólni, akiket végül János házához kísértem!" - kezdte annak a férfinak a szomszédja, akit tegnap holtan találtak meg az apja házában Pestszentlőrincen. A Bors információi szerint a 30 év körüli férfi több hónappal ezelőtt akaszthatta fel magát a Wlassics Gyula utcában a családi házukban, ám csak most találtak rá, amikor az egyik szomszéd kihívta a rendőrséget. 

A szomszédok riasztották a rendőrséget. Fotó: Szabolcs László

Hónapokig nem látták a férfit

"Először az tűnt fel, hogy régóta nem láttam Jánost. Ő egy egyébként jól szituált fiatalember volt, aki mindig udvariasan köszönt. Sosem volt bajom vele, bár én az apját jobban ismertem, vele barátok voltunk" - folytatta.

A szomszéd elmondása szerint T. János Debrecen környékéről költözött fel az apja házába, miután az meghalt. 

"Sajnáltuk őt nagyon, mert úgy tudom, hogy van egy felesége is, de ő beteg, akivel sokat kellett foglalkoznia. Ráadásul az is nehezítette az életét, hogy néhány hónappal ezelőtt a szeretett apja is meghalt. Ekkor költözött ide mellénk, de már hónapok óta nem láttam és kezdett nagyon furcsa lenni..."

Orrfacsaró szag áradt a családi házból 

Az egyik alkalommal épp eljöttem Jánosék háza előtt, ott ahol több ablak is az utcára néz

 - folytatta. 

Az ablakokat ellepték a legyek. Fotó: Szabolcs László

"Hirtelen megcsapta az orromat valami irdatlan szag, fel is kavarodott a gyomrom azonnal. Aztán látom, hogy nyitva van résnyire az egyik ablak... Közelebb lépek és látom, hogy az ablakokat ellepték a döglegyek. Rengeteg volt belőle. Itt már tudtam, hogy azonnal a rendőrségre kell menni."

A tűzoltók törték fel a lakást

Az utcát ellepték a rendőrök, mentők és a tűzoltók. 

"Fogtam magam és elsétáltam a rendőrségre és elmondtam, hogy valami nincs rendben Jánosék házánál. A rendőrökkel együtt visszajöttem, megmutattam nekik, hogy melyik ház. Ezután nem sokkal később jöttek a tűzoltók is, akik végül bejutottak a házba."

A szomszédok sajnálják, hogy a férfi eldobta az életét. Fotó: Szabolcs László 

Felakaszthatta magát a férfi

Én úgy tudom, hogy öngyilkos lett, felakasztotta magát a fiatalember

 - kezdte lapunknak egy másik szomszéd. 

"Mivel hónapok óta nem láttuk, gondolom azóta így volt bent a lakásban... Szörnyű belegondolni, hogy minden nap elment az ember a házuk előtt és közben a fal másik felén pedig ez a horror volt"- zárta.

A helyiek csak találgatják az okokat, de senki sem tudja, hogy pontosan miért vetett véget a férfi az életének. Mint mondták, ez sosem lehet a jó megoldás, bármilyen problémát is hoz az élet. 

Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136252_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszólalt a belga kormányfő a brüsszeli polgármester példátlan tettéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303911
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136167_auto_resized.jpg
vg.hu

Robbanhat az orosz bomba a Baltikumban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303911
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte