Vallomás

Veszélyben Tóth Andiék kapcsolata? Most Marics Petire vethette ki a hálóját Azahriah szeretője

Létrehozva: 2022.08.12.

Laura egyértelműen kifejezte, mit gondol a Valmar énekesével kapcsolatban.

Bombaként robbant a hír, miszerint a pletykák igaznak bizonyultak: Tóth Andi és Marics Peti összejött. Magyarország legújabb álompárjának kapcsolatáról azóta is hangos a sajtó, a fiatalok pedig rendszeresen csepegtetnek kisebb-nagyobb információkat kettejükről. 

A felkapott hírről bizonyára Budai Laura is értesült: a lányt a fél ország csak úgy ismeri, mint a rajongó, akivel Azahriah egy mobilvécé mellett közösült a szolnoki palacsintafesztiválon. A közösségi médiában azóta “Palacsintagirl” néven elhíresült fiatal egyértelműen a figyelem középpontjában maradt, arról a bizonyos estéről például Lakatos Levente podcastjében is részletesen beszámolt, de közösségi oldalán is folyamatosan tartja a kapcsolatot követőivel.

Így történt az a játék is, ami során híres férfiakról kellett eldöntenie Laurának, tetszik-e valamelyikük – mindezt 24 óráig elérhető Instagram-sztorik keretein belül. A válogatásban feltűnt a Stranger Things új évadának két főszereplője is, de Azahriah zenésztársa, Desh, és az X-Faktor győztese, Alee is.

Amikor pedig a Valmar került terítékre, Laura meglepő választ adott.

“Milo a Valmarból”– jött a kérdés az egyik követőtől, mire Laura így felelt:

 

Akkor inkább már a Marics!

 

A fiatal lány egyébként egy pár képkockával később is megemlítette két nagyra nyílt szemekkel ellátott hangulatjellel az énekest, ami minden bizonnyal arra utal, hogy Tóth Andi kedvese tetszik neki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447310
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121043_auto_resized.png
metropol.hu

Hátborzongató felvételt tett közzé a NASA: elképesztő, mit fotóztak a Hold előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140569_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán nem akar több csapást, Izrael viszont válasszal készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447310
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről