Horrorbaleset

„Még nem tudom elhinni, hogy nincs többé!” - fiatal rendőr halt meg a parádsasvári tragédiában

Létrehozva: 2022.08.19.

Az egyik motor áttért a szembesávba, mind a két sofőr meghalt, egyikük utasát pedig még mindig kórházban ápolják.

Két család élete is pokollá vált csütörtök délután, amikor a 24-es főúton két motor rohant egymásba frontálisan. Elsődleges információk szerint a Honda sofőrje Parádvásár felé tartott, amikor áttért a szembe lévő sávba, és egyenesen a szemből érkező Kawasakinak rohant. Mind a két sofőr azonnal életét vesztette, míg a Kawasakin ülő utas kórházba került. A Bors úgy tudja, hogy mindkét áldozat, János és Norbert is gyakorlott motoros volt. 

Mindent megpróbáltak, hogy megmentsék őket

Az arra járók közül sokan látták a szörnyű esetet, mint mondták, a helyszín is borzalmasan nézett ki: 

Éppen arra mentem, és láttam, ahogyan tűzoltók, mentők és helikopter is a helyszínre tart. Már tudtuk, hogy valami szörnyűség történt

 - mondta lapunknak egy közelben élő férfi, aki hamarosan bele is futott a baleset helyszínébe. Egy másik férfi elárulta, hogy először az arra járók próbálták újraéleszteni a sérült motorosokat.

Akik odaértek, azonnal odarohantak, és próbálták megmenteni az életét, valószínűleg az egyik arra járó autós hívta a mentőket is. Megpróbálták újraéleszteni mind a kettőjüket 

- tette hozzá.

Norbert imádta a motorját, de ésszel vezetett Fotó: Facebook

Rendőrként dolgozott Norbert

A Bors megtudta, hogy a Kawasakit vezető 32 éves Ny. Norbert a rendőrségnél dolgozott, ismerősei szerint imádott motorozni, és sosem vezetett veszélyesen.

Nagyon szerette a motorozást, viszont jó is volt benne, soha nem vállalt felesleges kockázatot, nem száguldozott ész nélkül, ismerte azokat a helyeket, ahol vezetett. Úgy tudom, hogy nem ő volt az egyetlen a családból, aki motorozott 

- mesélte az egyik ismerőse. 

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy nincs többé, fiatal volt, jó kedvű és mosolygós, előtte állt az egész élete, hihetetlen, hogy egy ilyen miatt kellett elmennie, főleg neki, aki mindig vigyázott másokra - mondta szomorúan.

Gyakorlott motoros volt János

A másik sofőr, a Hondát vezető, a 49 éves Sz. János is gyakorlott sofőr volt.

- Jani vigyázott az utakon, nem volt az a fajta, aki kétszázzal repeszt ismeretlen utakon - szögezte le János egyik ismerőse - Már hosszú idő óta rótta az utakat, szenvedélye volt a kétkerekezés. Egyszerűen nem tudjuk és nem is értjük, mi történhetett, hogy átment a szembe jövő sávba. Mi arra gyanakszunk, hogy úthiba okozhatta, vagy rosszul lett - vélekedett az ismerős. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét