RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a pozsonyi autóbaleset elkövetője, ezt gondolja a tragédiáról





Ügyvédjén keresztül üzent a börtönből a gázolást elkövető Dušan Dědeček, aki egyébként a Szlovák Siketlimpiai Bizottság főtitkára.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.07.
beismerés

Vasárnap éjszaka történt a tragédia, amikor egy autó az egyik pozsonyi buszmegállóba hajtott. A tragédiában öten haltak meg, tízen pedig megsérültek. Később az is kiderült, hogy az elkövető nem más volt, mint a 60 éves Dušan Dědeček, a Szlovák Siketlimpiai Bizottság főtitkára.

Az áldozatok mind egyetemisták voltak: egy szerelmespár, egy 21 éves női és egy férfi hallgató és egy magyar diák is, H. Richárd.

 

A férfi mellett a fia ült, és mint kiderült, mindketten ittasak voltak. Az eset után a férfit a kiérkező rendőrök és mentősök megszondáztatták, az eredmény pedig döbbenetes volt: a sofőrnél 1,96-os véralkoholszintet mértek.

A gázoló a tragédia után most először hallatott magáról ügyvédjén keresztül. „Az ügyfelem beismerte tettét, és nagyon sajnálja. Tisztában van a következményekkel, amelyeket okozott” – mondta Dušan Dědeček ügyvédje, Jiří Kučera. Hozzátette, hogy a vasárnap öt személy életét kioltó sporttisztviselő lemondott posztjáról – írja az ujszo.com.





Ezeket olvastad már?
Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás