Szerelem

Gyönyörű lány rabolta el a Sztárban sztár leszek! énekesének a szívét

S.M.

Létrehozva: 2022.11.30.

Rendkívül izgalmas hónapok vannak Szirtes Dávid mögött. Bár a Sztárban sztár leszek! hetedik adásában véget ért számára a verseny, megismerte az ország a nevét. Közben a szerelem is rátalált, a 18 éves Dorka személyében.

A Sztárban sztár leszek! énekese nyáron találkozott a 18 éves Dorkával. Az egy hónapnyi ismerkedés során nagyon egymásra talált a két fiatal, és már elmúlt három hónapja, hogy egy pár alkotnak. Szirtes Dávid a Borsnak mesélt friss kapcsolatáról.

– Megismerkedésünkkor mindketten a saját baráti társaságunk körében voltunk, így találkoztunk, ott kezdődött minden – kezdte az énekes. – Már az első alkalommal is nagyon sokat beszélgettünk, utána sűrűsödtek a találkozások. Az élő show alatt kevesebb időnk jutott egymásra, de a kiesésem után majdnem az egész hetet együtt tudtuk tölteni. Rengeteg közös programot csináltunk, ami még közelebb hozott minket egymáshoz – mesélte boldogan.

Szirtes Dávid
Három hónapja alkot egy párt Dorkával. Fotó: Szirtes Dávid

Dávidék nemrég egy romantikus napot töltöttek Bécsben, ahol fantasztikus élményekkel gazdagodtak.

– Dorka most fog érettségizni, és egy osztálykirándulás keretein belül utaztak ki Ausztriába, ahova én is vele tarthattam. Soha nem voltam korábban kint a karácsonyi vásárban, jó volt ezt együtt megtapasztalni. Most boldog vagyok, ez az első hosszabb kapcsolatom. Az ismerkedésünk elején szerettem volna titokban tartani, de így három hónap után már biztos vagyok magunkban. 

Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy odaadó szeretettel van felém, ami ritka a mai világban. 

A műsor idején végig támogatott, amiért különösen hálás vagyok neki – mondta érdeklődésünkre.

A húszéves tehetséget a fiatal lány már a szüleinek is bemutatta.

– Az elején bemutatkoztunk egymásnak, azóta pedig sok időt töltöttem náluk. Felváltva megyünk egymáshoz, igyekszünk minden szabadidőnket kihasználni – fűzte hozzá.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...