BOTRÁNY

Megfagyott a levegő a forgatáson: Polgár Árpád hazaküldte Gáspár Evelint

Bors

Létrehozva: 2022.12.01.

Megfagyott a levegő a Hal a tortán szerdai adásának forgatásán, amikor Polgár Tünde vacsoraestjén összeszólalkozott a vendéglátó férje és Gáspár Evelin. A feszültség abból alakult ki, hogy csúszott a forgatás, amiért Polgár Árpád, a vendég édesanyját, Bea asszonyt hibáztatta.

Evelin szerint Polgár Árpád tette ezt olyan stílusban, amitől nem csak ő, de a többi híresség is kellemetlenül érezte magát. Ugyanakkor aznap nem ez volt az egyetlen feszült hangulatú jelenet a Hal a tortán forgatásán, hiszen már a bevásárlásnál is akadt némi kellemetlenség, amit rögzített is a kamera és adásba is került.

Gáspár Bea és Polgár Tünde
Fotó: SuperTV2

Úgy tudom, ti fúrtatok ki...”

Ahogy a Super TV2 gasztroreality-jében mindig, a vendéglátó, vagyis Polgár Tünde ellátogatott a műsor házigazdájának kisboltjába, hogy beszerezze a vacsora hozzávalóit. Az egykori luxusfeleség és Bea asszony korábban még nem találkoztak, de mégis akadt közöttük egy kis feszültség a múltból, amit Bea igyekezett is tisztázni. „Mi már megismerkedhettünk volna előbb is Tünde. Csak hát a Luxusfeleségből kifúrtatok. Ti, mint szereplők. Én úgy hallottam, hogy te voltál…”- jött elő a farbával Bea asszony. Polgár Tünde szerint persze nem így történt, így végül ezt a csörtét hamar rövidre is zárták a felek. Ez a béka azonban csak a vihar előtti csendnek bizonyult. Az igazi balhé csak ezután, Tihanyban tört ki, ahová valamikor a délután folyamán futott be Gáspár Evelin, Erdélyi Mónika, Zámbó Árpy és L.L. Junior.

Polgár Árpád
Fotó: SuperTV2

Anyura kenték a csúszást…”

A Hal a tortán nézői nem igazán vehettek észre semmit a kialakult feszültségből, talán csak az tűnhetett fel többeknek, hogy bár a főzés alatt és az érkezéskor ott sürgött-forgott Tünde körül a férje Polgár Árpád, az este további részében mintha csak a föld nyelte volna el. Nem jelent meg az asztalnál és később sem tűnt fel a kamera előtt. Sőt, nem is búcsúzott el a vendégektől a vacsora végén. Ami azonban leginkább utalt arra, hogy valami nem a tervek szerint alakult, az az volt, hogy ezen az estén elmaradt a szokásos extra produkció. Ez arra enged következtetni, hogy Polgár Tünde a tervek szerint ebbe vonta volna be a milliárdos üzletembert, de valami keresztülhúzta az eredeti terveket. Gáspár Evelin a Borsnak elárulta, mi volt az. „Fogalmazzunk úgy, hogy különös este volt. Pici csúszással érkeztünk meg Tihanyba és még ott is várnunk kellett, ezért én megkérdeztem, hogy mi történt. Erre Tünde férje válaszolt és azonnal meg is fagyott a levegő, pedig addig jó hangulat uralkodott a társaságban. Közölte velem, idézem: 

Anyád miatt csúszunk! Mert anyád elaludt!

 Nem is a mondatatival volt a baj, inkább a hangsúllyal. Sütött belőle a megvetés és ezt nem csak én éreztem így. Junior jelezte is, hogy ezt tisztázni kéne, így ketten léptünk oda Árpihoz, akitől én megkérdeztem, hogy mi is a gondja pontosan édesanyámmal, majd felajánlottam neki, hogy ha problémája van vele, hívja föl és tisztázzák. Na ezen a ponton ő szó szerint letámadott engem. Közölte, hogy ha nem tetszik valami, akkor akár el is mehetek, majd hangosan lehordott engem mindenféle semmirekellőnek. Ezen a ponton mindenkinek elkerekedett a szeme, mert egyáltalán nem értettük, miért viselkedik így. Végül Polgár Árpi kijelentette, hogy ő a továbbiakban nem is hajlandó kamera elé állni és ezzel elvonult”- mesélte lapunknak Gáspár Evelin.

Hala a tortán
Fotó: SuperTV2

Leállt a forgatás…

A fiatal hírességnek nagyon rosszul esett az, ahogy Árpi az édesanyjáról beszélt, majd az sem simogatta a lelkét, ahogyan kiabált vele a stáb és persze a többi híresség füle hallatára. Ezért ő is úgy döntött, hogy számára azon a ponton ér véget a forgatás. 

„Rettenetesen rosszul esett ez a bánásmód. Ez a viselkedés még akkor is elfogadhatatlan lett volna, ha történetesen valóban anyu aludt volna el aznap. Tulajdonképpen csak a rutinom tartott vissza attól, hogy elsírjam magam. Fel is hívtam apukámat, hogy jöjjön értem, mert nekem nincs kedvem tovább Tündééknél maradni. Egyértelmű volt, hogy nem vagyok szívesen látott vendég. 

Végül persze győzött a kötelesség tudatom és húsz perc múlva folytattuk a felvételeket, de a hangulat nem volt valami fényes és ez látszott is az adásban.

 Négy pontot adtam Tündének, hiszen az ételei kiválóak voltak és nem is tehetett arról, ami történt. Egyébként nem sokkal az eset után összefutottunk velük a Sziget Fesztiválon és mivel én jó nevelést kaptam a szüleimtől, hangosan köszöntünk neki én és a párom is. Tünde ugyan visszaköszönt és láthatóan örült is a találkozásnak, Árpi egy szót sem szólt és elfordította a fejét. Na ennyit arról, aki etikettre oktatja a követőit a közösségi felületeken”- summázta Gáspár Evelin, akinek szavait a forgatáson tartózkodó több ember is megerősítette. 

Hal a tortán
Fotó: SuperTV2

Természetesen kerestük Polgár Tündét is, aki vélhetően félreértette kérdésünket, és egy korábbi vacsoraesten történt eseményről kezdett beszélni, melynek főhőse Zámbó Árpy volt és nem mellesleg nem is torkollott vitába.


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/T20uwgw1Vknkf9wCkccFf15UwJipxUt9bE_Vf2iNVic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5ZWUxYjNlMGJjZTQyOTBhYjM0ZWUyYzkzMjc0YTE3.jpg
Baleset

Felfüggeszthetik a forgatást: kamerák előtt szenvedett balesetet a legmókásabb színészünk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal