Cicik

A netezők szúrták ki: Új melleket csináltatott Berki Mazsi?

Létrehozva: 2023.02.01.

Egyesek úgy látják, valami megváltozott Berki Mazsin.

Pár szemfüles kommentelő meglepő dolgot szúrt ki Berki Mazsi legújabb fotóján. Többen úgy vélik, hogy az özvegy feltehetően kés alá feküdt, ugyanis dekoltázsa nagyobbnak hat, mint korábban. Elképzelésüket fotókkal is alátámasztották, sőt valaki azt állítja: biztosra tudja, mikor volt Mazsi mellműtétje – írja a Ripost. 

Fotó: Markovics Gábor
A kommentelők úgy sejtik, Mazsi megcsináltatta a melleit

Persze akadtak olyanok is, akik azonnal cáfolták ezt a spekulációt, tekintve, hogy Mazsi még valószínűsíthetően anyatejjel táplálja a kislányát, azaz nem feküdhetett kés alá. Valakinek azonban erre is volt magyarázata...

„Krisztián májusban halt meg, és amikor meghalt egyből elment a teje... Azóta meg már eltelt 6 hónap bőven” – írta valaki, míg egy másik kommentelő biztosra véli tudni, hogy Mazsinak mikor volt a műtétje.

Karácsony előtti héten volt a műtétje, vagyis a kompressziós melltartót tuti nem hordta elég ideig, ha 3 hétre rá már nyaralt. Biztos forrásból tudom, azon a héten az instán is el volt tűnve.

„De legalább ízléses, nem esett túlzásba”dicsérte valaki, akivel egyébként többen is egyetértettek.

Visszajár Berki kedvenc helyére

Miután hazatért a festői Zanzibárról, az egyik budapesti bevásárlóközpontban tűnt fel Berki Mazsi és új szerelme, Zoltán. A Bors szemfüles olvasója azonnal le is fotózta a turbékoló párt, elmondása szerint önfeledten élvezték egymás társaságát, többször is gyengéden megérintették egymás kezét és hosszasan néztek a másik szemébe. 

Igencsak meglepődtem, amikor az ebédemre várva megláttam Mazsiékat. Annyira nem követem a szerelmi életét, de azt olvastam, hogy Berki Krisztián tavaly májusi halála után új párra lelt. Mindketten sportosan voltak felöltözve, nem kizárt, hogy edzeni voltak együtt. Én azt láttam, hogy elképesztő az összhang közte és a férfi között, izzott köztük a levegő, és igencsak gyakran értek egymáshoz 

– nyilatkozta a Bors olvasója.

Bár Mazsinak sikerült továbblépnie a tragédia után, és már a kíváncsi szemek előtt is bátran felvállalja a kapcsolatát, egyetlen szépséghibája mégis van a történetnek. A sztáranyuka és Zoltán abban a bevásárlóközpontban romantikázott, ami Berki kedvenc helye volt. Szinte naponta látogatta a pláza felkapott edzőtermét, utána pedig szívesen ebédelt vagy vacsorázott az első emeleten található ételudvarban. Pont úgy, mint ahogy most Mazsi és Zoltán...

Fotó: Bors
Mazsi és Zoltán láthatóan élvezték egymás társaságát

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145412_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Aggódnak a britek: vietnámi prostituáltak érkeznek Magyarországon át Nagy-Britanniába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt