Vége?

Gyanús jelek! Tápai Szabináék után újabb sztárházasság került válságba?

Bors

Létrehozva: 2023.02.04.

A szemfülesebb rajongók kiszúrták, hogy mostanában keveset lehet egymás társaságában látni a magyar sztárpárt...

Tápai Szabina és Kucsera Gábor válása alaposan felkavarta az állóvizet, főként úgy, hogy kiderült, volt megcsalás is a házasságuk alatt. Bár a rajongóknak hónapok óta gyanús volt a páros, a kézilabdázó csak a minap megjelenő interjújában vallotta be, hogy nyolc hónapja külön élnek a férjével. 

Egy másik hazai sztárpár sem szerepel már együtt...

Az első, legszembetűnőbb jel az volt, hogy sosem posztoltak egymás társaságában, illetve nem is lehetett őket együtt látni. Ezt azzal magyarázták, hogy csupán a magánéletüket óvják, de mint kiderült, komoly bajok voltak a háttérben. Éppen ezért furcsa, hogy egy másik hazai sztárpár is feltűnően keveset szerepel együtt, eltűntek az újabb, közös képek, és még csak meg sem említik egymást...

20220812 Budapest Sziget Fesztivál  fotó: Szabolcs László (SZL)Ripost képen: Király Viktor és felesége, Király-Virág Anita
Korábban sokat láthattuk őket együtt. Király Viktorék házassága is válságba kerülhetett?  Fotó: Szabolcs László

Mi történhetett Király Viktorral és Anitával?

Egyesek úgy vélik, hogy Tápai Szabina és Kucsera Gábor után újabb sztárpár házassága kerülhetett veszélybe. Király Viktor és felesége, Anita alig posztol együtt, hónapok óta nem is láthattuk őket egymás társaságában. Ha Szabináékból indulunk ki, ez akár egy figyelmeztető jel is lehet, főleg, hogy korábban sülve-főve egymás társaságában jelentkeztek be a közösségi oldalaikon.  

Gyanakodnak a rajongók

A dolog a kommentelőknek is feltűnt és véleményüknek nem is szabtak határt. 

– Kicsit fura nekem is, kirándulni Anita a gyerekkel meg barátokkal jár, apát soha meg nem említi – írta valaki, míg egy másik hozzászóló bővebben is kifejtette a véleményét.

Mikor együtt voltak, minden héten randiztak, közös fotó, stb... Sosem maradhatott ki egy randiról sem a közös fénykép.

 Az elmúlt időkben ilyen nincs, maximum régi közös tartalmat osztanak meg, vagy a közös vállalkozásukkal kapcsolatban posztolnak, vagy néha Anita megjelöli 1-1 étteremben Viktort, de csak a kaja van lefotózva, Viktor sehol, pedig régen neki is mindig rajta kellett lennie a képen... Valószínű megpróbálja fenntartani a látszatot, hogy együtt vannak, de nem így van – fogalmazott egy rajongó, és bár vannak gyanús jelek, a legtöbben mégis remélik, hogy csak tudatosan kevesebbet akarnak szerepelni a közösségi médiában. Mindenesetre Viktor még hordja a jegygyűrűjét, így valószínűsíthetjük, hogy csupán a magánéletük megóvása érdekében döntöttek úgy, hogy kevesebbet szerepelnek együtt.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt