Csajozás

Ifj. Richter József szomorú vallomása: "harmincegy éves vagyok, szeretnék egy örököst"

Magyar Adrián

Létrehozva: 2023.06.07.

Artista, emellett a világ legfiatalabb cirkuszigazgatója. Ifj. Richter József rengeteget dolgozik, járja az országot, folyamatosan a megújulásra törekszik, és mindemellett nagyon vágyik már egy szerető családra.

Egy cirkuszigazgató élete nemcsak siker és csillogás, hiszen ifj. Richter József esetében is igaz, hogy a több felelősség sokkal több lemondással jár, mint azt bárki is gondolná.

ifj. Richter József a Safari Parkban számos trükköt is megmutat, ha szükséges (Fotó: Markovics Gábor / hot! magazin)

– Őszintén: nincs sok szabadidőm, hiszen Szegeden van éppen a cirkusz, illetve Nagykőrösön a szafaripark, így ingázom, de ez egyáltalán nem okoz problémát számomra. Folyamatosan elfoglalom magam, szerencsére mindig van teendő. Olyan ember vagyok, aki állandóan keresi a kihívásokat; ha van egy kis üresjárat, akkor már ötletelek, újdonságokkal készülök. Januárban-februárban volt egy leállás, akkor jöttünk vissza Németországból, s mivel csak márciusban indult a turné, az a másfél hónap kihagyás is zavart. Ez olyan, mint a drog: ha az ember megszokja a sikert, a csillogást, akkor hiányzik neki az a bizonyos adrenalin-endorfin löket – kezdte József a hot! magazinnak.

 

A cirkuszigazgató sok nőtől kap ajánlatot

Az igazgatót az állatok akár az ismerkedésben is segíthetnék, ő azonban nem szeretne visszaélni ezzel a helyzettel.

– A hölgyek körében nagyon népszerűek az állatok, sokan vonzónak találják. 

Sok nőtől kapok ajánlatot, hogy bármit megtennének azért, hogy fotókat készíthessenek az állatokkal, de nem élek vissza ezzel a lehetőséggel.

Az azonban már előfordult, hogy valakit randizni hívtam a szafariparkba – tette hozzá.

 

Az artista számára egyelőre kérdéses, hogy mikor vonul háttérbe, hogy a családalapításra koncentráljon.

– Azért nehéz, mert közel hét évig házasságban éltem. Most, hogy elváltunk, a munkába temetkezem. Jelenleg inkább élvezem a sikert és a szabadságot. Nyilván néha érzem, hogy harmincegy éves vagyok, szeretnék egy örököst, aki ezt folytatja, de úgy gondolom, nem kell elkapkodni, majd ahogy az élet hozza... Édesapám és édesanyám több mint ötven éve házasok. Azt gondoltam, hogy ugyanúgy egyszer nősülök, és a feleségem mellett öregszem meg. Ez sajnos nem így alakult, ennek ellenére családcentrikus vagyok, és szeretem a gyerekeket, ráadásul nemrégiben lettem keresztapa – mesélte büszkén József.

A válása után az állataival vigasztalódik (Fotó: Markovics Gábor / hot! magazin)

„Messzire kell menni, hogy ki tudjak kapcsolódni”

Ifjabb Richter József – bár elfoglalt, és folyamatosan dolgozik – ha van rá lehetősége, szereti kiereszteni a gőzt a számára kedvelt elfoglaltságokkal.

– Ha ki akarok kapcsolódni, elmegyek egy étterembe, vagy beülök egy moziba. 

Szeretek a Balatonra járni, hiszen ott nőttem fel. Így előfordul, hogy télen is lemegyek egy-két napra.

Emellett fontos számomra, hogy évente legalább egyszer elmenjek egy hétre külföldre. A belföld is megfelelő lenne, de akkor mindig visszamennék oda, ahol dolgom van, és megtalálna a munka. Messzire kell elutazni, hogy kikapcsolódhassak, de a nyaralás végén már újra az állatokon jár az agyam – mesélte a cirkuszigazgató. 

 

Maradandó élmények

A Safari Park Richter közel 300 állattal, 32 hektáron várja az érdeklődőket. Emellett cirkuszi bemutatók, óriáskerék, vízibicikli és megannyi program biztosítja, hogy emlékezetes maradjon a látogatás.

A friss hot! magazinban számos exkluzív sztártörténetet olvashatnak (Fotó: hot! magazin)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594617
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143075_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594617
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában