RETRO RÁDIÓ

Fordulat az eltűnt kis Maddie ügyében, sokkot kaptak a szülők





A 2007 óta tartó nyomozás során egy rendőr utalt rá, hogy a szülők maguk végezhettek az eltűnt kislánnyal. Most pont került a rágalmazási ügy végére.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.24.
rágalmazási per

Rágalmazásért perelték Goncalo Amaral nyomozót, aki könyvet is írt arról, hogy a hároméves kislány meghalt Portugáliában, holttestét pedig szülei rejthették el. Amaralt még 2008 októberében el is tiltották Maddie ügyétől, most azonban fordulat történt.

A szülők még mindig reménykednek benne, hogy lányuk egyszer élve előkerül Fotó: AFP

A szülők megszólalásaik során elmondták, hogy mérhetetlen fájdalmat éreznek azóta, hogy lányuk 2007-ben eltűnt egy családi nyaraláson – írja a Daily Mail. Valóságos gyötrelemként írták le azt az időszakot, amikor a portugál rendőrség számára gyanússá váltak. Ügyvédjeik szerint Amaral „ártatlan állampolgárokat vádolt meg olyan szörnyű bűnökkel, amelyeket soha nem követtek el”.

Eleinte úgy tűnt, hogy a bíróság a McCann szülőknek ad igazat, de aztán a legfelsőbb bíróság úgy ítélte, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet. Az elkeseredett szülők ezután az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, ahol most született döntés, amely szerint a szülők elvesztették a pert. McCannéknek három hónap áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, újból fellebbeznek-e. Az ítélet arra alapoz, hogy a nyomozást az ügyben a portugál rendőrség indította, nem pedig személyesen Amaral. 2007 szeptemberében ugyanis a szülőket gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, a következő év júliusában pedig bizonyítékok hiányában lezárták a nyomozást ezen a szálon. Amit Amaral a könyvében írt, azok a feltételezések már jóval korábban megjelentek a nyilvánosság előtt, amely kapcsán a szülők számos médiamegjelenést vállaltak, így nem sérülhetett a magánélethez való joguk.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás