VÁLÁS

Kollányi Zsuzsi válása hónapok óta benne volt a levegőben

mkb

Létrehozva: 2023.03.23.

Kedd este tette közzé Kollányi Zsuzsi, hogy házasságuk immár mentehetetlen, s három gyermeke édesapjával a válás mellett döntöttek. A Bors összegyűjtötte az elmúlt hónapok intő jeleit, melyek előrevetíthették a szomorú végkifejletet.

Nem Peller Anna és Lukács Miki válásának híre volt az egyetlen kedd este. A népszerű énekesnő, Kollányi Zsuzsi is sorsfordító bejegyzést tárt követői elé.

Kollányi Zsuzsi Youtube
Zsuzsi és férje nehéz nehéz döntést hozott: a válás mellett döntöttek Fotó: YouTube/Kollányi Zsuzsi

Megható sorait a közösségi oldalán osztotta meg, úgy fogalmaz: ezentúl baráti szeretetben folytatják Attilával az életüket és három közös gyermekük – az ikrek, a négy és fél éves Bence és Bálint, valamint a kétéves Bogdán – nevelését.

 

Konditeremben gyúrt az önbizalomra

Visszatekintve az elmúlt hónapokra, több jel is utalt arra, hogy Zsuzsi élete gyökeres változáson megy keresztül. A mindig is fitt, csinos énekesnő a közösségi oldalán az utóbbi időben meglepően sokszor jelentkezett be a konditeremből. Nem kizárt, hogy előre fel szerette volna turbózni az önbizalmát a válást követő embert próbáló időszak előtt. Az edzés egyfajta mentsvár is volt számára a hétköznapi problémák elől, és bizonyára jót tett a lelkének a több tucat elismerő hozzászólás olvasgatása is.

 

Zeneszámmal is üzent

Már ősszel is téma lehetett köztük a válás, ám akkor Zsuzsi talán még reménykedett benne, hogy lehet menteni a helyzetet. Októberben jelent meg Rácz Gergő, Orsovai Reni, Deniz és Eckü közreműkődésével a Nem baj című fülbemászó száma. A szerzemény szövege és klipje arról szól, hogy bár sokszor összecsapnak az ember feje felett a hullámok, nem szabad elveszíteni a reményt, mert végül minden jóra fordul. Lapunk akkor felkereste Zsuzsit, aki – a végül meg nem jelent interjúban – úgy fogalmazott: a 2022-es év negatívumokkal indult mind karrierjét, mind a magánéletét tekintve, ám bízik benne, hogy a rossz dolgok is értünk vannak, s úgy érzi, a változások végül pozitív végkifejlethez vezetnek majd.

 

A nők jogaiért akar küzdeni

Kollányi Zsuzsi Youtube
Nőket érintő témák mellett állna ki Fotó: YouTube/Kollányi Zsuzsi

Decemberben pedig lapunknak elárulta, saját YouTube-csatorna beüzemelésén gondolkozik, ahol többek között tabunak számító társadalmi problémákról beszélne. 
Manapság nem divatos a dolgok árnyoldalát is megmutatni, engem ez nagyon zavar. A napokban beszélgettem egy baráttal, aki elmondta, az ismerősei között minden harmadik házasságban sakkban tartják a feleségeket. Vagy anyagi dolgokkal vagy a gyerekeket felhasználva belekényszerítik őket olyan helyzetekbe, amiket senki sem lenne köteles eltűrni. Ráadásul a kis községekben az is visszatartja a nőket, hogy vajon mit szólnának mások, ha kilépne ebből a szituációból. Egy mikroközösségben elhiszed, hogy veled van a baj, ha nem akarod elfogadni, hogy a szenvedés normális fogalmazott decemberben lapunknak Zsuzsi, aki akkor már valószínűleg saját bőren tapasztalhatta a jelenséget.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134807_auto_resized.jpg
origo.hu

Pár ezer forintos háló miatt gyilkoltak meg egy férfit Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713267312
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128633_auto_resized.png
metropol.hu

Kitálalt egy állatorvos: ezt az 5 kutyafajtát még akkor sem tartaná, ha fizetnének érte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713267312
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi